1p
A június 7-ei vihar által megrongált 1.983 magánlakás helyreállításához 328,5 millió forint állami támogatást kértek az érintett megye önkormányzatai
A június 7-ei vihar által megrongált 1.983 magánlakás helyreállításához 328,5 millió forint állami támogatást kértek az érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok - jelentette be az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője Nyíregyházán.

A befejeződött kárfelmérés szerint az ítéletidő 40 településen 7.648 magán-, 180 önkormányzati és 25 egyházi épületben tett kárt, ebből a sérült magánlakások száma 4.274 volt, 503,7 millió forintos kárösszeggel - mondta Kerekes Edit.

A hivatalvezető emlékeztetett rá: az állam a kormány döntése szerint a házak lakhatóvá tételéhez, a tetők, a tűzfalak és kemények helyreállításához ad támogatást a biztosítással nem rendelkezőknek a káruk 60, a biztosítottaknak az önrészük 80 százalékában.

Ezt figyelembe véve jelentettek be a helyhatóságok a 503,7 millió forintos lakáskárból 328,5 millió forint összegű támogatási igényt az államnak.

Számos olyan ház is akadt, ahol a kár mértéke nem érte el a 20 ezer forintot, illetve időközben a szomszédtól, ismerőstől vásárolt építőanyaggal már megtörtént a helyreállítás, számla viszont ilyen esetekben nem áll rendelkezésre a kárigényhez.

Rácz János, a hivatal szabolcsi kirendeltségének vezetője elmondta: a 4.201 megrongálódott lakás támogatási igénye azért mérséklődött 1.983-ra, mert a felmérésen kiderült, több mint a felének az ablakait verte be a jég, a redőnyét tette tönkre vagy a külső vakolatát rongálta meg, s ezekre nem vonatkozik az állam kárenyhítési támogatása.
Sok esetben előfordult az is, hogy a károsult anyagi helyzete miatt nem tudott, vagy nem is akart biztosítást kötni ingatlanára, pedig ez is feltétele az állami támogatás igénylésének.

Barna László, a hivatal főosztályvezetője arról szólt, hogy időközben kiderült: az ingatlanok kétharmadának mégis csak volt biztosítása, s a biztosítók már rendezték is a kártalanítást.

Az önkormányzati épületek helyreállításához - közlése szerint - a regionális fejlesztési tanács vis maior alapjából ad támogatást a helyhatóságoknak, s 109 millió forintot utal át. Időközben egy 2 milliós pótigény is érkezett a tanácshoz, amelynek rendezése viszont már a központi alapra vár.

Az egyházak nem kértek segítséget a helyreállításhoz, hacsak nem közvetlenül az országos szervekhez fordultak - jegyezte meg.

A térségi államigazgatási hivatal adatai szerint hat önkormányzat, a gyürei, a kisvarsányi, a tiszaeszlári, a tiszalöki, a tiszavasvári és a fényeslitkei végül nem nyújtott be állami kártérítési igényt a sérült magánházakra.

A nagyobb kárigények pedig: a nyírbogdányi helyhatóság 439, a kemecsei 344, a nyírtassi 240, a nyírturai 212, a székelyi 105, a kótaji 104 lakás helyreállításához kért pénzt.

Biztosítsa magának a gondtalan munkanélküliséget
Riadó! Támad a kánikula, elolvadunk
UNIQA Fotópályázat - örökítse meg a vihart!
Klímaváltozás: egyre több a viharkár

MTI

Címkék: Biztosítás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG