A kutatás szerint az internetező autótulajdonosok 86%-a tervezi, hogy utánanéz a kedvezőbb ajánlatoknak, amikor biztosítási szerződésének évfordulója lehetővé teszi a váltást.
A biztosítási időszak mindenki számára továbbra is egy év, ám a biztosítási évforduló napja a 2010. január 1. után kötött szerződéseknél már a kockázatviselés kezdetének napja. Azonban a legtöbb autótulajdonos kötelező szerződésének még mindig január elseje az évfordulója, így november hónap folyamán kell döntenie, ha biztosítót akar váltani. A khdirektbiztositas.hu és a GfK Hungária legújabb „Biztosítási trendek II” című kutatása szerint várhatóan kétharmaduk már az interneten köti meg biztosítását - ez abszolút rekordnak számítana az elmúlt évek után.
Főleg a férfiak, a 30-as éveikben járók, közép-magyarországiak és a gyerekes háztartásban élők preferálnák a kgfb internetes megkötését. Az internetező autótulajdonosok jelentős részének szándékában áll, hogy a biztosítási évfordulókor utánanéz a különböző ajánlatoknak, van-e a jelenleginél kedvezőbb. A kgfb-vel kapcsolatos tájékozódásban óriási szerepe van az internetnek, azok közül, akik utánanéznek az ajánlatoknak, 84% mindenképpen megnézi az internetet is.
Aki online kötne új kgfb-szerződést, szinte kivétel nélkül interneten is informálódna az ajánlatokról. Az új gépjármű biztosítást személyesen megkötők nagyobb része is inkább online, mintsem személyesen tájékozódna.
Privátbankár