A Netrisk.hu kgfb-indexe az első négy hónap végén 104,1 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy ekkor az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest átlagosan mintegy 4 százalékkal kerültek többe a személyautókra újonnan kötött kötött kgfb-szerződések. Ez jóval alatta marad a tavaly április végi szintnek: a január-áprilisi időszak egészében csaknem 6 százalékkal fizettek kevesebbet az évközi kötelező biztosításért, mint 2013 hasonló időszakában.
Idén az első négy hónap során átlagosan 6 százalékkal olcsóbban kötöttek kötelező biztosítást az autósok, mint 2013 hasonló időszakában. Az index időbeli alakulásából látható, hogy az év végi kampányban tapasztalt díjzuhanást követően a mutatószám az év elején visszaemelkedett a tavaly januári bázisérték közelébe. A idei díjszintek az első negyedévben aztán 4-6 százalékkal alacsonyabb szinten követték a tavalyi ármozgást, ám a 2013 áprilisi díjemelkedés az idén teljesen elmaradt. Azóta jelentősen kinyílt az olló a tavalyi és az idei értékek között: a különbség április végére már a 12 százalékot is elérte.
Egyre több az olcsóbb, évfordulós szerződés
Az átlagdíjak alacsonyabb szintje elsősorban nem a biztosítók díjcsökkentésének, hanem az évközi váltók növekvő számának a következménye. Az azonnali – jellemzően járműcsere miatt – kötelezőt kötők átlagdíja az első négy hónapban 24 773 forint volt, míg az évforduló miatt biztosítást váltóknak ennél átlagosan 35 százalékkal kevesebbet, 16 174 forintos éves díjat kellett fizetniük. Míg tavaly ebben az időszakban csupán 28 százalék volt az olcsóbb, évfordulós szerződések aránya, idén már 36 százalékra kúszott fel a részesedésük. A nagyobb súllyal rendelkező olcsóbb biztosítások értelemszerűen lehúzzák a teljes díjátlag értékét is.
További, egyre érezhetőbb díjcsökkentő hatása van annak is, hogy a biztosítók február elsejétől a kártörténetet nem csak bónusz-malusz besorolás alapján vehetik figyelembe, hanem például kármentesség esetén további kedvezményt adhatnak – mondta Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója. A lehetőség újbóli megnyitása óta egyre több szerződésben érvényesül is ez a díjkedvezmény, ami további több mint 20 százalékos diszkontot biztosít az érintett szerződőknek.
Év közben is köthető kiegészítő biztosítás a kötelezőhöz
Az év végi kötelezőkampány időszakához hasonlóan a biztosítók év közben is lehetőséget teremtenek arra, hogy a kgfb-szerződés mellé kötött különféle kiegészítő biztosításokkal olcsón, általában évi néhány ezer forint ellenében további kiegészítő fedezetet szerezhessenek az autósok.
A kiegészítő biztosítások 75 százaléka háromféle termékkörhöz tartozik: ebből 32 százalék adott, 1-2 millió forintig térítő lopáscasco, 28 százalék szintén adott összeghatárig térítő töréscasco, míg 15 százalék kátyú- vagy defektkárra fedezetet nyújtó termék. A többi lehetőség olyan fedezetekre terjed ki, mint például a parkolásbiztosítás, a vadkárbiztosítás vagy a balesetbiztosítás, de találunk köztük autópálya- és viharcascót, illetve vételár-biztosítást is.