Az Aviva Csoport a mai napon bejelentette, hogy három közép-európai érdekeltségét – a magyar, a cseh, és a román leányvállalatokat - értékesíti az amerikai MetLife Inc. vállalatcsoportnak, amely üzleti stratégiájában kiemelt szerepet szán a kelet-európai régiós jelenlét megerősítésének.
A döntés, amelyhez a helyi felügyeletek engedélye szükséges, szerves része az Aviva 2010. novemberében meghatározott stratégiájának. E szerint az Aviva a kiválasztott piacokra kívánja koncentrálni tevékenységét ezen belül 8 európai országra: Nagy-Britanniára, Franciaországra, Spanyolországra, Írországra, Olaszországra, Lengyelországra, Törökországra és Oroszországra.
A tranzakció várhatóan 2012. első félévében fog lezajlani és konzisztens az Aviva globális stratégiájával; amely szerint a csoport a már kiépült, erős piaci pozícióval rendelkező leányvállalatokra kíván fókuszálni. A három most értékesítésre kerülő leányvállalat nettó eszközértéke 2011. június 30-án meghaladta az 57 millió eurót.
A MetLife Inc. az Egyesült Államok első számú biztosítója, amely erős pénzügyi- és tőkeháttérrel rendelkezik.
Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója elmondta, a - csődje után az AIG óriásbiztosítót is felvásárló MetLife stratégiai döntése az Aviva magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról, komoly visszaigazolása azoknak az eredményeknek, amelyeket az Aviva az elmúlt 15 évben a hazai piacon elért.
A MetLife az egyik legerősebb szereplő az világ életbiztosítási piacán, és további terjeszkedésre készül a régióban. Bartók János kiemelte: az elkövetkező hónapokban a munkatársaink és értékesítési partnereink a tranzakció okán egyelőre semmilyen változást nem fognak tapasztalni, célunk továbbra is az ügyfelek kiszolgálása és bizalmának megőrzése lesz.
Az Aviva megszabadul kelet-európai érdekeltségeitől, a "cégcsomag" iránt több nagy biztosító is érdeklődött már, de úgy tűnik végül az AIG óriásbiztosítót is felvásárló amerikai MetLifel lesz a befutó. Az üzletre még a PSZÁF-nak is rá kell bólintania.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
5 órája
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
6 órája
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
6 órája
-
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
7 órája
-
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
7 órája
-
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
8 órája
-
Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
8 órája
Mfor.hu Top24
- Drámai módon terjed a pszichológiai manipuláció, az Oscar-díjas magyar rendező nagyapját is kiforgatták a vagyonából
- Mivé leszünk? Belátható távolságba került a kevesebb mint 9 millió lelkes Magyarország
- Kapaszkodjon a telefonjába, mert jó ideig nem lesz olcsó mulatság újat szereznie
- Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
- Eléggé vészjóslót közölt az IMF fejese a technológia csodafegyveréről
- Elon Musk már tudja: két szóval elintézte Amerika legnagyobb gondját
- Karácsony Gergely szerint Budapest befűtött
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Vállalat
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
7 órája
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon
16:48
-
Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?
16:09
-
Magyar Péter fontos bejelentést tett a költségvetésről
15:36
-
Megszerették a rugalmas munkavégzést a magyar dolgozók
14:06
-
Valami nincs rendben az orosz vodkapiacon
12:51
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2026. október 17. 10:39
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2026. október 17. 11:11
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56




