Folytatódik a casco biztosítások átlagdíjának csökkenése a hazai piacon – derül ki a Netrisk.hu biztosítási portál legfrissebb adataiból.
A portál adatai szerint januárban a szerződéses évfordulón cascót váltók átlagosan már kevesebb mint évi 70 ezer forintért kötötték újra szerződésüket, holott 2005-ben még 130 ezer, de még 2009-ben is 90 ezer forint fölött mozgott az átlagos éves díj. Mindez azt jelenti, hogy a casco átlagdíj hat év alatt hozzávetőlegesen a felére esett vissza.
A díjak további csökkenése – mutat rá Ertl Pál, a Netrisk.hu vezérigazgatója – nagyrészt a kötelező biztosítási piacon tavaly novemberben felerősödött árharc „mellékterméke”. Egyrészt a tavalyi kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szezonban kevésbé jól szereplő biztosítók a casco-üzletágban próbálják javítani a mérleget, ennek megfelelően csökkentették a casco-ajánlatokban szereplő áraikat.
A kötelező és a casco biztosítások együttkötésének terjedése jelentős szerepet játszik a évek óta tartó áresésben. Ha az autósok mindkét szerződést egy időben, egy helyen kötötték, a biztosítók 10-30 százalékos kedvezményeket nyújtottak már a múlt év végén is. A csökkenő újautó-eladások ellenére mára hozzávetőlegesen már 850 ezer autóst érintő cascot a korábbinál jóval egyszerűbb adminisztráció is vonzóbbá teszi: 2010-től ugyanis a díjak kalkulációjához a legtöbb biztosító esetében elegendőek ugyanazok az adatok, amelyek a kötelező biztosítás megkötéséhez is szükségesek. Így a casco megkötése a korábbinál jóval egyszerűbben, automatikusan megoldható a kötelezővel együtt.
Mindezek mellett a casco-piacon is megjelentek a kifejezetten egy szűkebb ügyfélkört megcélzó, az alapárnál jóval olcsóbb ajánlatok. Ezek kedvezményezettjei többnyire a Budapesten és megyeszékhelyen élő, gyerekes autósok, akiknek valamilyen szélesebb körben elterjedt gépjármű van a birtokukban.
Egyes biztosítók fokozott figyelmet fordítanak a fiatal használt autók piacára. Sok autótulajdonos a finanszírozás lejáratát követően megszűnteti casco biztosítását is. A töréskárok, illetve a lopás kockázatát fedezik a használt autókra kifejlesztett casco-biztosítások.
A Netrisk.hu számításai szerint még mindig van tere a további árcsökkenésnek, az autósok többsége ugyanis jóval kisebb figyelmet szentel a casco biztosítás árának, mint a kötelező-tarifáknak, illetve a most elérhető, korábbinál jóval alacsonyabb árak mellett is sok casco nélküli jármű fut még az utakon.
Emellett – a piacvezető biztosításközvetítő tapasztalatai szerint – sok finanszírozott jármű tulajdonos véli úgy, hogy a futamidő lejártáig egyáltalán nem módosíthat a vételkor megkötött casco-szerződésen, és fizeti tovább a ma már meglehetősen kedvezőtlennek számító tarifát, ahelyett, hogy egy ma már esetenként jóval olcsóbb cascoval cserélné fel azt.
Privátbankár