„Meg kell értenünk a Szolvencia II keretrendszer lényegét. A biztosítási szakma elkötelezett a biztosítótársaságok által vállalt kockázati szintek és a tőketartalékok összehangolása iránt, ugyanakkor mindez nem szabad, hogy veszélyeztesse a biztosítótársaságok modern gazdaságban betöltött stratégiai szerepét.” – közölte Balbinot. „A jelenlegi gazdasági környezetben a biztosítótársaságok szerepe létfontosságú: kockázatot vállalunk át különböző társadalmi csoportoktól, nyugdíjcélú megtakarítási termékek segítségével orvosoljuk az állami nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán keletkezű problémákat, és hosszútávon gondolkodó, konzervatív befektetőként is megjelenünk a (befektetési) piacon.” – tette hozzá az újonnan megválasztott elnök.
„Ezek a kulcsfontosságú tevékenységek veszélybe kerülhetnek, amennyiben a Szolvencia II nincs körültekintően kidolgozva. Az új keretrendszer megfelelő kialakítása éppen ezért életbevágóan fontos az uniós biztosítók, az egész gazdasági rendszerünk és a fogyasztóvédelem számára egyaránt. Az Európai Biztosító Szövetség mindent el fog követni, hogy a Szolvencia II megkapja a megfelelő támogatást, és a céloknak megfelelően, azokat maximálisan támogató formában legyen megalkotva.” – hangsúlyozta az új elnök.
Sergion Balbinot ezt követően vázolta azt a stratégiát, amely alapvetően határozza majd meg elnökségének idejét. „A CEA tagszervezeteivel együttműködve azon dolgozunk majd, hogy a lehető legjobb üzleti környezetet alakítsuk ki az európai biztosítók számára, támogatva a legjobb üzleti megoldásokat, olyan környezetet teremtve, amelyben az innováció és a növekedés kerül a középpontba. Itt szeretném kiemelni az általános, rendszerszintű kockázatokat, a nyugdíjcélú juttatásokat érintő vitás kérdéseket, a nyugdíjszolgáltatók közötti egyenlő feltételeinek kérdését, illetve a nemzetközi és könyvelési szabályok változásait, mint fő kihívásokat.” – tette hozzá.
Névjegy: Sergio Balbinot az olaszországi Generali Csoport ügyvezető igazgatója. 1983-ban csatlakozott a cégcsoporthoz. A cégcsoporton belül számos vállalatnál tevékenykedett Olaszországban és külföldön egyaránt. 1996-ban tért vissza a Generali trieszti központjába, ahol 1998-ban vezérigazgató-helyettesnek, majd 2000-ben vezérigazgatónak nevezték ki. 2002 áprilisa óta ügyvezető igazgatóként felel a Generali nemzetközi biztosítási üzletágáért, a szervezet olaszországi és külföldi technikai és aktuáriusi tevékenységéért, valamint a kutatás-fejlesztésért egyaránt. Sergio Balbinot egyben a magyarországi Generalit is tulajdonló Generali PPF Holding igazgatósági elnöke, és a Generali Csoport közép-kelet-európai tevékenységéért is felelős. |
Tommy Persson leköszönő elnök – Svédország legnagyobb nem-életbiztosítójának, a Lansförsakringar AB senior tanácsadója – három éves elnökségét méltatva Balbinot megjegyezte: „Jelentős, a szektort alapjaiban érintő szabályozási változások várhatóak a közeljövőben, ezért is különösen fontos, hogy az európai biztosítók egy közös, jól hallható hangon szólaljanak meg. Tommy Persson áldozatos munkájának köszönhetően egyértelműen a CEA jelenti ma ezt az erős, megkerülhetetlen szervezetet a biztosítók világában.”
Üdvözölve Balbinot megválasztását, a leköszönő elnök elmondta: „Örömömre szolgál, hogy egy olyan tehetséges és tapasztalt vezetőnek adhatom át a szervezet irányítását, mint amilyen Sergio. Ő már alelnökként is bizonyította elkötelezettségét a CEA iránt, és meggyőződésem, hogy vezetésével csak még erősebb lesz a szervezet.” – tette hozzá Persson.
Privátbankár