A Generali Biztosítóhoz tavaly összesen több mint 300 ezer kárbejelentés érkezett, 35 milliárd forintot meghaladó értékben. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is a vagyonkárok voltak mind darabszámban, mind értékben az első helyen. Azonban e számtalan káreset közt is alig lehet két egyformát találni. Minden káresemény különböző, és a károsultak is különféle módokon élik meg a veszteséget, így a kárszakértő munkatársaknak nem csak szakmai felkészültségre, de nagyfokú empátiára is szükségük van.
A változatosság ellenére a legtöbb esetben kiszámítható, hogy a kárbejelentést követően mivel találkozik majd a kárrendező, de bizonyos helyzetekben még a legtapasztaltabb munkatársakat is érhetik meglepetések.
Veszélyesek az ünnepek
Karácsony szentestéjén egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a karácsonyfát, majd a kamerát előkészítették az ünnepi jelenet megörökítésére. A fények meggyújtása után elindult az apa a kamera felé, ám mire odaért, már az egész fa erősen lángolt.
Hirtelen, a pánik hatására megragadta az égő fát, és kétségbeesésében kidobta hatodik emeleti ablakból az utcára. Szerencsére az utcán senkinek nem esett baja, ám a férfi másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezenkívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be. A biztosító végül megtérítette a kárt, ám érdemes levonni az eset tanulságait: rendkívül kevés figyelmetlenség és néhány pillanat is elég ahhoz, hogy a kisebb láng tomboló tűzzé váljon.
Szilveszter este történt, hogy a házigazda szerette volna kibontani a pezsgőt, ám az üveg a drót levétele után felrobbant a kezében. Bár személyi sérülés nem történt, a pezsgő a szoba egész berendezését beborította, így az étkezőasztal mellett függő, több mint 10 millió forint értékű festményt is. Próbálták letörölni a pezsgőt a képről, ám a vizes alapú festék elmaszatolódott, ez pedig jelentős anyagi és felbecsülhetetlen eszmei kárt okozott a tulajdonosoknak.
Tavaly nyáron a Generali egyik kárszakértőjét egy villához hívták ki, ahol egy konténeres teherautó figyelmetlen tolatása következtében megsérült az épület. A szokásos adatfelvétel és fényképezés befejezésével a szakértő megkezdte a jegyzőkönyv kitöltését. A házigazda behívta a házba, ahol éppen egy pornófilmet forgattak.
Mi számít káresetnek, és mi nem?
Az évi több százezer kárbejelentésből olyanok is akadnak, amelyek nem tekinthetőek káreseménynek, azonban az ügyfelek ragaszkodnak a kárfelvételhez. Ilyen volt, amikor egy biztosított utas a villamoson ült, és egy másik utast „intenzíven lehányt”, ahogyan a kárfelvételi adatlapból kiderült.
Előfordult az is, hogy a saját magát lakásából kizáró ügyfél berúgta a bejárati ajtaját, majd hívta a biztosító munkatársait kárfelvétel és ajtócsere miatt.
Veszélyes megoldások
De a biztosító szakértőinek látókörébe néha olyan kreatív megoldások is kerülnek, amelyek könnyen okozhatnak nagyobb problémákat, baleseteket. Például a tűzoltó-készülékek rendszeres karbantartása létfontosságú, és a füstjelző berendezések képen látható semlegesítése szintén komoly kockázatokat jelenthet.
Nem szerencsés a konnektorokat kulcstartónak használni, könnyen áramütés lehet a vége. A képen látható „riasztó” sem felel meg a biztosító által elfogadottnak. A vécé fölé szerelt mosógép olyan helytakarékos megoldás, mely a biztonsági szempontoknak nem felel meg. A parketta púposodása pedig beázást jelezhet, nem érdemes megvárni, amíg elfajul a helyzet.