3p
Elégedett az elmúlt évvel a Vienna Insurance csoport - a társaság két régi magyar biztosítója piac felett nőtt és nyereséges lett, míg az új szerzemény, a Vienna Life jól indult, s idén már elérheti a break event.

A folyamatos életbiztosítások kismértékű pozitívba fordulása és a kgfb-díjak növekedése adhat okot az örömre 2014-ben a biztosítási piacon. Előbbit a nyugdíjbiztosítás adókedvezménye hajtotta, utóbbit ugyanakkor a biztosítók ésszerű díjnövekménye mellett az új autók értékesítésének bővülése is segítette – mondta Lehel Gábor.

A Vienna Insurance Group három hazai társaságának elnöke, az Union Biztosító vezérigazgatója szerint a cégek fókuszában a nyugdíjbiztosítás volt – mindhárom cég, az Union, az Erste és az új szerzemény, az AXA-tól július 3-ával átvett új társaság, a Vienna Life Biztosító (VLB) a nyugdíjbiztosítási területen külön-külön saját piaci súlyánál jobban teljesített.

Szegmenstől függően 7-8 százalékos a piaci részesedése a VIG-nek hazánkban, ezzel az összpiaci részesedése 7. a magyar biztosítók rangsorában. A társaság terveknek megfelelően teljesített, a csoporton belül az Erste Biztosító profitja a legnagyobb, de a zászlóshajó, Union is profitábilis lett. A Vienna Life ugyan még veszteséges, de a break even már az idei évben bekövetkezhet – mondta el Vadas-Földvári Anett, a VLB vezérigazgatója.

Portfólióbővítés a profitabilitást figyelembevéve

Az idei tervekről szólva a vezérigazgató elmondta, ugyan szeretnének a piac felett teljesíteni a díjbevétel tekintetében, azonban a fő cél a profitabilitás megteremtése. Hosszú távra tervezünk, a biztosítók ugyancsak hosszú távra választottak maguknak stratégia partnert. Az Union több MLM-rendszerben dolgozó partnerrel dolgozik, a társaság tavaly megerősítette és kibővítette stratégia partnerségét a Magyar Telekommal. Az Erste Biztosító 99 százalékban az Erste Bankra építi az értékesítését, Raveczky Zsolt, a biztosító vezérigazgatója szerint az idei év még komolyabb lehetőséget jelent, hiszen a devizahitelek forintosítása és az elszámolás miatt idén igen sok ügyfél látogat majd a fiókokba.

A Vienna Life a Prémium Egészségpénztárral (a piac 2. legnagyobb egészségpénztára) működik együtt. A másik partner, a szintén a VIG tulajdonában lévő Money & More, míg a vállalati értékesítésben a nagyobb brókercégekkel működnek együtt.

A szinergiák kiaknázása érdekében az egyes részterületek tekintetében sor került átcsoportosításokra a társaságok között – mondta Lehel Gábor.

Kitörési pontok

A nyugdíjbiztosítások terén a piac idén vélhetően eléri a tavalyi 50 ezres szerződést. Raveczky Zsolt emellett a kockázati biztosítások felfutására és a keresztértékesítés (lakáshitel) mellé értékesített lakásbiztosítások számának komoly növekedésére számít. Lehel Gábor ezt kiegészítette azza is, hogy a folyamatos díjas kockázati biztosítások (élet- és nem élet) felfutásában bíznak, emellett pedig az ipari vagyonbiztosítások terén lehet előrelépés a piacon.

A Vienna Life ezen túl a jelenlegi 8 százalékról 10 százalékra akarja növelni a piaci részarányát az utasbiztosítások terén. Vadas-Földvári Anett szerint emellett az egészségbiztosítást is fejlődő területnek nevezte: miután a társaság átdolgozta és olcsóbbá tette termékét, ezért a csoportos egészségbiztosítások terén komoly bővülésre számítanak – s ezt az év eleji kötések alátámasztják. Az év második felében pedig az egyéni egészségbiztosítások terén is előrelépne a Vienna Life.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG