A biztositas.hu internetes alkusz az MTI-vel azt közölte, hogy ennél alacsonyabb díjakat már nem lehet megszabni, így jövőre nagy valószínűséggel magasabbak lesznek a kgfb díjak. Az a 300 ezer autós, aki eddig biztosítót váltott 15 ezer forintot takarított meg, ennyivel olcsóbb a jövő évre szóló biztosítása az ideinél.
A meglévő biztosításokat december 1-jéig lehet felmondani, a jövő évit pedig december végéig kell megkötni. Az internetes alkuszoknál biztosítót váltók általában a kettőt együtt teszik, ráadásul úgy, hogy - az eddigi tapasztalat szerint - a többségük az utolsó két hétre hagyja a felmondást-újrakötést. A biztositas.hu ebből következtet arra, hogy ha a kampány félidejénél 300 ezer a szerződésváltás, akkor a hónap végére elérheti az egymilliót.
A biztositas.hu adatai szerint a legtöbb új szerződést az Allianz, az Aegon, a Generali és az Uniqa kötötte. Ezen biztosítókat - együttvéve - az autósok több mint a fele választotta új biztosítójául, de a Genertel és a KÖBE is népszerű, akik várhatóan a piac 15 százalékát szerzik meg együttesen. Az élen a sorrend: Allianz 29,2, Uniqa 14,5 Aegon 12,6, míg a Generali 9 százalékon áll. A Genertel 7,95 százalékkal csak hatodik a sorban, pedig a Generali éppen azért hozta létre a direkt - internetes - biztosítóját hogy az olcsóbb díjaival szerezzen ügyfeleket.
Kötelező vihar: megtévesztik az autósokat?
Kgfb: 15 ezer forintot lehet megtakarítani
125 ezren érdeklődtek az AEGONdirekt.hu-n
Kevesebbet fektetünk az életbe - ez biztos
Szabálytalan az önrészes kötelező
Kötelező: milliós lehet a váltóláz
MTI