A romániai Országos Földtani Intézet 147 kilométeres mélységben mérte a rengést a Vrancea övezetben, ennek epicentrumát azonban Kovászna megyében, Kovászna várostól 29 kilométerre, Sepsiszentgyörgytől 51 kilométerre jelezte. Magyarországon legutóbb a cserhátsurányi földrengés volt hasonló erősségű.
A rengéseket a cutremur.net román szakportálra beküldött üzenetek szerint a román fővárosban is észlelték. A cutremur.net szakportál közlése szerint a Vrancea térségben évente száz körüli a gyenge és 8-12 közötti a négyes-ötös erősségű rengések száma. A portál szerint a térségben évszázadonként 4-5 erős földrengés is be szokott következni. Idén március 29-én mértek ötös erősségű földrengést a térségben, a tavalyi legerősebb rengés az október 6-án mért 5,5-es volt.
A Székelyföldtől délkeletre elhelyezkedő Vrancea térség Románia legaktívabb földrengésövezete. Az itteni földrengések nagy mélységben történnek, ezért nagy területeket ráznak meg elsősorban Románia déli és keleti régióiban.
Amint azt a földtani intézet illetékesei korábban elmagyarázták, a térségben több tektonikus lemez találkozik, amelyek a Kárpát-kanyarban az erdélyi lemez alá gyűrődnek be. Földrengések akkor keletkeznek, amikor a mélyben a déli vagy a keleti lemezből letörik egy darab, és azt a térséget rázzák meg jobban, amelyik alatt a tektonikus lemez sérült. A vranceai központú rengések ezért Erdélyt kevésbé veszélyeztetik.
A Richter skála szerinti 4,6-es erősségű földrengést mértek vasárnap délelőtt Romániában - közölte a Mediafax hírügynökség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Orosz támadás 30 kilométerre a magyar határtól – Kárpátalja többé nem biztonságos
23 perce
-
Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
36 perce
-
Rakétatámadás érte Munkácsot
körülbelül 1 órája
-
Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint hirtelen
2 órája
-
Küszöbön a gázai offenzíva, sorakozik az izraeli hadsereg
2 órája
-
Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
3 órája
-
Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter: meghirdetjük a tízpontos Szent István Programot
- Dobrev Klára szerint nincs ma mit ünnepelni
- Augusztus 20: 48 embert kellett kórházba vinni
- Titokzatos járvány ütötte fel a fejét a szomszédunkban
- Közel 30 embert rúgnak ki az Operházból
- Ha Orbán Viktorék beváltanák a fenyegetésüket, nem biztos, hogy az ukránok sírnának
- Veszélybe kerülhet a tűzijáték az időjárás miatt?
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Orosz támadás 30 kilométerre a magyar határtól – Kárpátalja többé nem biztonságos
23 perce
Részvény / Deviza / Áru
Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
36 perce
Részvény / Deviza / Áru
Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Már augusztusban megérkeznek a szeptemberi családtámogatások
09:09
-
Bajban a Boeing, tele van európai alkatrészekkel, amelyeknek nő a vámja
05:05
-
Forr a magyar úszótársadalom
16:04
-
Afrika ezerrel robog afelé, hogy napenergia segítségével önellátó legyen elektromos áramból
15:03
-
1933 óta nem voltak ilyen magasak az amerikai vámok, jön a globális infláció
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Idén is volt Mozdulj Balaton programsorozat
08:08
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
08:08
-
Tomboló erdőtüzek a spanyoloknál – a 16 napig tartó kánikula az oka
08:08
-
Belefullad a turistákba Párizs ikonikus negyede
07:07
-
Új városba költözik az underground fesztivál
07:07
A vidék hírei
-
Augusztus 20-a alkalmával díjazták Eger kiválóságait
05:52
-
Németh Balázs: Geszti Péter suttyó módon poénkodott a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel
18:00
-
Több mint 323 millió forintos támogatást kapott Eger
11:12
-
Finiséhez érkezett a klímafejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban
08:07
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
2025. augusztus 20. 14:52
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
2025. augusztus 20. 13:10
-
Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
2025. augusztus 21. 05:49
-
Miért nem fogyaszthatják ugyanazt az ételt a pilóták a fedélzeten?
2025. augusztus 20. 16:36
-
Nincs szükség arra, hogy Európa legnagyobb tűzijátéka itt legyen – az utca embere augusztus 20-áról
2025. augusztus 20. 11:32
