Szünidőben a gyerekek nagyobb szabadságot kapnak, mint az iskolai keretek között, így a balesetek is gyakrabban előfordulhatnak, persze egy-egy nyári táborban is előfordulhatnak véletlen balesetek játék közben, hiába a felnőttek felügyelete. De fel lehet-e erre az esetre készülni előre?
Nem elég az állami biztosítás?
A magyar piacon most már vannak biztosítások a gyerekek számára a nyári időszakra. Ezeknek a speciális biztosításoknak a lényege, hogy egyénileg és tanintézményen keresztül is megköthetőek, és ami a lényeg: akár egy-két hetes időtartamra is.
Sokan számítanak arra, hogy a minden gyermeknek alanyi jogon járó állami gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás megoldja a család anyagi gondjait egy baleset után. A szülőknek azonban érdemes tájékozódniuk a piaci biztosításokról, amelyek szélesebb körben nagyobb térítést nyújtanak, így megfelelően felkészülhetnek a váratlan esetekre.
A biztosítási piacon tapasztalható tendenciák megfigyelhetők a gyerekekre köthető baleset-biztosításoknál is, lehetőség van ugyanis arra, hogy egyénileg állítsuk össze a "csomagot" a biztosító által kínált "káresemények" alapján.
Az állami gyermekbiztosítás ugyan ingyenes, de nem fedezi teljes körűen az esetleges kiadásokat, hiszen csak csonttörés, maradandó egészségkárosodás és baleseti halál esetén fizet – mondja Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője.. Ez segítség, de nem megoldás arra az élethelyzetre, amelybe a család kerül. Egy jól megválasztott biztosítással baleseti műtét, égési sérülés esetére is kapunk fedezetet - magyarázza a szakember.
A K&H például kínál olyan terméket, mely napi térítést ad kórházi kezelés idejére (1000 forintot), de műtét eseten 150 ezer forintos kártérítést is kaphatunk - ez az egyik nagy előnye a baleset-biztosításoknak a tanuló biztosításokkal szemben.Kifejezetten táborozásra is lehet kötni biztosítást, ennek árát leginkább a tábor jellege határozza meg, egy sporttábor nyilván nagyobb kockázat a biztosító szemszögéből. Ezeknek a biztosításoknak az éves díja közel 15 ezer forint.
Iskolán keresztül is lehet
Lehetőség van tanintézményen keresztül, csoportosan biztosítani a gyerekeket. Ilyen esetben előre összeállított biztosítási csomagokból választhatnak a szülők, amelyek díja a biztosítandó gyerekek létszámától is függ, és egy éves időtartamra a biztosítástól függően 800-2000 forintért köthető egy gyermekre.