A hazai biztosítótársaságok 37,7 milliárd forint kártérítést fizetnek az év első nyolc hónapjában a szélsőséges időjárás okozta károkra a Mabisz (Magyar Biztosítók Szövetsége) adatai szerint. Ebből 27 milliárd forint a lakosságot ért kárösszeg. A piacvezető AEGON Magyarország becslése szerint a nem biztosított károkat is számba véve Magyarországon mintegy 100 milliárd forint veszteséget okozott a viharos időjárás és az árvíz, melyből a lakosságot sújtó kár meghaladhatja a 40 milliárd forintot. A kockázatok növekedését jelzi, hogy a meteorológiai események nyomán kifizetett kártérítés az elmúlt tíz évben duplájára emelkedett – hangzott el a cég keddi sajtótájékoztatóján.
|
Vereczki András szerint egyébként a katasztrófák által sújtottak – s így a kárigények – száma évről évre mintegy „magától” is nő a népesség és a felhalmozott vagyon növekedése, valamint a klímaváltozás miatt.
Új termék
Az idei tapasztalatok azt is megmutatták, hogy a változó körülmények nyomán a lakásbiztosítási termékek újragondolása is elkerülhetetlen. A korábbinál rugalmasabb, komplexebb, szélesebb körű fedezetet biztosító termékkínálatra van szükség. Az AEGON Magyarország ezért úgy döntött, 12 év után új lakásbiztosítási vezértermékkel lép a piacra, mely egy komplex, rugalmas konstrukcióban képes követni a változó lakásbiztosítási igényeket.
„Bízunk benne, hogy ez a kivételesen rugalmas és olcsó termék elérhetővé teszi a lakásbiztosítást olyan családok számára is, akik ma még nem biztosított ingatlanban élnek. Hiszen az új termék révén havi 3-4 ezer forintért a legtöbb felmerülő anyagi kockázatra biztosíthatják családjukat – hangsúlyozta Szombat Tamás vezérigazgató-helyettes, hozzátéve: a kiegészítő elemek révén emelt szintű biztosításokhoz is hozzájuthatnak az ügyfelek rendkívül alacsony díjért, hiszen egy teljes körű, több millió forint fedezetet nyújtó utasbiztosítás például alig több, mint havi kétszáz forinttal emeli a díjat. Elenyésző összeg a hasonló, ám külön forgalmazott biztosítások árához mérten.
Szombat Tamás kifejtette, hogy a bejelentett károk túlnyomó többségének nincs közük természeti katasztrófákhoz. Az új Lakás és Szabadidő Biztosítással egy csomagban juthatnak hozzá az ügyfelek a legtöbb felmerülő káreseményre szóló megoldáshoz, beleértve természetesen ingatlanjaink és ingóságaink biztosítását, de benne foglaltatik egy élet-, egy utas- és egy kisállat-biztosítás is.
A vezérigazgató-helyettes külön kiemelte, hogy mostantól a besurranásos lopás esetén is fizet a biztosító, csak egy rendőrségi feljelentés szükséges hozzá az ügyfél részéről.
Az extra vállalások közé tartozik a biztosító részéről, hogy az árvízkárokat mindenütt megtérítik, vihar és jégverés esetén a külső homlokzatban, a redőnyben és a kerti növényekben keletkezett károkra is fizetnek, felhőszakadásnál pedig térítik a talajszint alatti ingóságokban keletkezett károkat, amennyiben azokat legalább húsz centiméter magasan tárolták.
Privátbankár