Vasárnap a 13-as, a 77-es, a 81-es, a 82-es és a 83-as úton a havazás, hófúvás miatt nem közlekedhettek a nehézgépjárművek, de ezeket a korlátozásokat hétfő reggelre feloldották. Hozzátették ugyanakkor, hogy vasárnap éjszaka a jelentős hófúvások miatt Tata és Kömlőd, Pápakovácsi és Döbrönte között, valamint Városlődnél, Pápasalamonnál és Nórápnál teljes útzárat kellett elrendelni. Ezen utak felszabadításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek.
Az Útinform összesítése alapján az autópályákon mindenütt sónedves vagy vizes az útburkolat. A főutak többsége szintén jól járható, a nyugati határszél közelében például már száraz utakon is lehet közlekedni, csak Kisbér és Esztergom térségében számíthatnak az autósok latyakos szakaszokra. Komárom-Esztergom és Veszprém megyében, valamint Győr és Székesfehérvár, délebbre pedig Tamási és Kaposvár tájékán a mellékutakon egyelőre még téliesebbek az útviszonyok, ott lassabb haladásra kell számítani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Veszprém megye nagy részén továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás veszélye miatt. Emellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megye több járásában elsőfokú riasztás van érvényben ugyancsak a hófúvás miatt.