A megnövekedett forgalom veszélyeit támasztják alá a KSH számai, melyek szerint a legtöbb baleset május és október között történik. 2010-ben ez a szám az éves baleseteknek mintegy 60%-át tette ki. Azonban nem csak a megnövekedett forgalom miatt kell fokozottan figyelni az utakon: a jó idő beköszöntével egyre több a motoros is, akik közül sokan kijöttek a gyakorlatból a tél folyamán, ezért fontos, hogy az autósok óvatosabban és türelmesebben vezessenek ezekben a hónapokban.
„A folyamatosan növekvő forgalomban nagyon fontos, hogy figyelmesen és a KRESZ-szabályokat betartva vezessünk. Azonban bármennyire is óvatos az ember, előfordulhat, hogy kisebb balesetet szenvedünk, vagy műszaki hiba miatt kerülünk bajba. Nemrég például egy négytagú család az autópályán robbant le, a horvátországi nyaralóhely felé tartva. Szerencsére ki tudtak húzódni a leállósávba, ahol az autó utasai a korlát mögött várták meg az Europ Assistance szakemberét, aki a helyszínen megjavította gépkocsit. Ez egy olyan helyzet, amikor gyors és szakszerű segítségre volt szükség, hiszen az autópálya leállósávjában hosszabb ideig tartózkodni kiemelten balesetveszélyes” – mondta Kalmár László, az Europ Assistance vezérigazgatója.
A fenti példa is jól mutatja, hogy bármikor előfordulhat olyan helyzet, amikor jól jön a segítség az utakon. Egy 2010-es ADAC (Európa legnagyobb autóklubja) felmérés például azt igazolja, hogy az autósok több mint fele (53,7%) az elektromos rendszer meghibásodása miatt kerül bajba, valamint nagy számban (23,4%) hívnak segítséget olyan esetekben, amikor a motorvezérlés mondja fel a szolgálatot. Az Europ Assistance AutoSOS szolgáltatásával azonban mindig biztonságban érezhetik magukat nemcsak az autósok, de már a motorosok is.
„Igyekeztünk olyan konstrukciókat kidolgozni, hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális megoldást. Fontosnak tartottuk, hogy a motorosok is biztosíthassák magukat, ezért megújítottuk Bázis csomagunkat, ami ezentúl számukra is elérhető. Továbbá gondoltunk az idősebb autók tulajdonosaira is. Új AutoSOS Prémium 10+ csomagunk a gépjármű 15 éves koráig nyújt fedezetet. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a biztonságot kedvező áron kínáljuk ügyfeleinknek, így a magyar piac legolcsóbb assistance szolgáltatójaként már akár havi két csésze kávé áráért is kínálunk biztosítást, és szükség esetén gondoskodunk a szállásról, a csereautóról és a hazautazásról is” – tette hozzá Kalmár László.
Az Europ Assistance 2010-ben csaknem 15 ezer esetben sietett a bajbajutott autósok segítségére. A leggyakrabban csereautót vagy taxit biztosított, de számos esetben gondoskodott a szállás illetve a hazautazás megszervezéséről és költségéről is. A cég segélyhívó központjában jelenleg 70 koordinátor 10 nyelven fogadja a beérkező segélyhívásokat. További információ: www.autosos.hu
(x)