A felügyelet 1-1 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t és az Astra S. A. Biztosító Magyarországi Fióktelepét. Az Allianz október 30-án díjhirdetése első oldalának "hibás közlése" miatt a közzétételnél igénybe vett két országos napilap utolsó oldalán – eredeti díjhirdetésétől elkülönülve – javítottan tette közzé tarifáinak egy részét, ugyanazon lapszámokban.
A kgfb-rendszer működését meghatározó törvényt sérti, ha a biztosító tartalmi hibát követ el a hirdetmény közlésével, s helyesbítő hirdetményt kell közzétennie. A díjhirdetés alapvető célja ugyanis, hogy az egymás tarifáit nem ismerő piaci szereplők azonos időpontban és helyen, teljes körűen tegyék közzé ajánlataikat. Az Allianz a helyesbítésre szoruló hirdetményével a fogyasztók számára nem mutatott egyértelműen áttekinthető, valós képet az általa nyújtandó kgfb-díjtarifákról. A felügyelet ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a társaság 2010. október 29-i levelében tájékoztatta a felügyeletet arról, hogy a hibás díjtarifa hirdetményével kapcsolatban helyesbítő közlemény megjelentetése iránt haladéktalanul intézkedett.
Az Astra díjhirdetésének több táblázata szintén hibásan jelent meg, amelyeket e biztosító is az érintett napilapok utolsó oldalán – ugyancsak a biztosítói kgfb-díjtarifákat összegző mellékleten kívül, saját díjtarifáitól elkülönülten – tett közzé javítva. E biztosító sem hívta fel azonban a figyelmet eredeti, hibás díjtarifájában, hogy az nem alkalmas a díj meghatározására. Az Astra emellett „kárelőzmény” táblázatainál nem határozta meg hirdetményében, hogy mely időszakban bekövetkezett károk esetén kell alkalmaznia a fogyasztóknak a díjszorzót. A biztosító nem tette közzé a 2010. évre vonatkozó kgfb-tarifáit sem, noha a törvény szerint ez is kötelezettsége lett volna - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
Az Aegon Biztosító Zrt. díjhirdetményben olyan, a korábbi években érvényesített díjkorrekciós tényezőket jelölt meg partnerkedvezményének feltételéül, amelyek nem voltak egyértelműen megítélhetők a fogyasztóknak, illetve nem tette közzé a 2011. január 1. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések bonus-malus osztályba sorolásához alkalmazandó táblát. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Genertel Biztosító Zrt. hirdetményeikben nem állapított meg alapdíj kategóriát a 180 kW feletti személygépkocsikra, illetve alapdíjtábláikban nem határozták meg pontosan a "természetes személy" és a "cég" fogalmát.
Az Union Biztosító Zrt. díjtarifája a díj számításának módját (képletét) nem tartalmazta, ami – különösen a „Kiegészítő Bónusz Őrző biztosításhoz” kapcsolódó díjkedvezmény esetében – elbizonytalaníthatja tényleges díjuk mértékét illetően az átlagos ügyfeleket. Az Uniqa Biztosító Zrt. partnerkedvezménye nem volt egyértelműen értelmezhető az érintett partner cégcsoportoknál alkalmazásban álló jármű-üzembentartók számára, illetve egy másik kedvezmény esetében rejtett módon (a kedvezmény címében meg nem jelenítve) volt kiolvasható csak, hogy az korábbi egészségpénztári tagokra is vonatkozik. A Wabard Biztosító Zrt. egyik hirdetményi feltétele pedig nem felelt meg a törvény által meghatározott gépjármű-flotta fogalmának.
Privátbankár