A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetében 70 ezren váltottak biztosítót a netrisk.hu internetes alkusznál, míg egy évvel ezelőtt 30 ezer váltásra került sor az első héten. Ez alapján az idei váltók száma elérheti az egymilliót a múlt évi mintegy 700 ezer után - mondta Haraszti Zsolt, a netrisk ügyvezetője Budapesten.
Az eddigi kalkulációk alapján a legjobb árakat kínáló biztosítók sorrendje: KÖBE, Uniqa, Aegon és Allianz, ugyanakkor a legtöbb szerződést az Allianz, az Uniqa az Aegon és a Generali kötötte - ismertette az adatokat az ügyvezető.
Az új szerződések aránya a CLB on-line alkusznál megegyezik a netrisk adataival. A CLB szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében az áll, hogy az új szerződések 21,5 százaléka jut az Allianzra, 16,2 százaléka az Uniqára, míg az Aegon részesedése 14,3 százalék. Itt viszont negyedik a Genertel 9,4 százalékkal.
Kötelező: kimaradt néhány ajánlat az alkuszok kínálatából |
Szintén nem volt várható, hogy a nagy biztosítók is beszállnak az árversenybe. A harmadik tényező az, hogy az autósok tájékozottabbak lettek, a negyedik pedig, hogy egyszerű a biztosító váltás. Ez utóbbi az internetes alkuszokon keresztüli váltást jelenti, ahol egy írásbeli meghatalmazás után az alkusz mindent elvégez, így felmondja a régit, és megköti az új szerződést.
Az internetes díjkalkuláció és szerződéskötés népszerűségét mutatják a Google kereső adatai is. A tájékoztatón Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi üzletfejlesztési igazgatója elmondta, az idén arányában ötször annyian kerestek rá novemberben a "kötelező biztosítás" kategóriára, mint egy évvel ezelőtt. Az idén már többen kerestek rá a kgfb kalkulátorra, mint magára a biztosításra. A biztosítók közül az Allianzra kerestek rá legtöbben az idei kampányidőszakban eddig.
A CLB Független Biztosítási Alkusz közleménye szerint érdekes fejlemény, hogy a banki hátterű, vagy szoros banki kötődéssel rendelkező biztosítók iránt a legnagyobb az autósok bizalma. A piacvezető alkusz által működtetett biztositastipp.hu statisztikái szerint ugyanis - bár a kötelező biztosítás kiválasztásánál már valóban nem csak az ár számít- az Aegon, az Allianz, és a K&H Biztosítókat több mint 90 százalékban választják az ügyfelek, ha azok legkedvezőbb díjat ajánlják nekik. Ez az arány – nevezzük a biztosítók bizalmi indexének – más társaságok esetében átlagosan csak 60-70 százalék.
"Ami az általános díjcsökkenést illeti, korábbi várakozásainkat megcáfolva ismét meglepetést szereztek a biztosítók. A biztositastipp.hu oldalon tarifáló és szerződést kötő ügyfelek eddig átlagosan 18 százalékkal kötöttek olcsóbban biztosítást, mint a tavalyi kampányban" - mondta el Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.
Kötelező: milliós lehet a váltóláz
Észbe kaptunk: a kgfb és az internet a sztár
Kötelező: a motorosok a váltás vesztesei
MTI, Privátbankár