A legfrissebb adatok szerint a legutóbbi, június 16-i dél-magyarországi vihart követően összesen több mint 3500 kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz. A becsült kárösszeg csak ennél a viharnál megközelíti a 350 millió forintot.
Papp-Váry Borbála a társaság kommunikációs vezetője elmondta: „Jól látszik, hogy a somogyi-baranyai káresetek száma sajnos elérte, sőt túlszárnyalta az egy héttel korábbi nyírségi jégverés okozta károkat is, amelyet követően közel 2200 esetben, de a jégverés miatt nagyobb kárösszegekkel, több mint 500 millió forint értékben jelentettek károkat biztosítottaink.”
A tegnapi esőzések kapcsán a Generali megkezdte a kárfelmérést a leginkább érintett településeken.Az esőzések következtében Kőszeg több utcáját és a környékbeli falvak utcáit percek alatt víz- és sárfolyam árasztotta el. A várható kár összege 100-150 millió forint. |
A Generali Biztosítónál 2000 januárjától 2009 júniusáig viharkárok kapcsán összesen 1, 3 milliárd forint kárkifizetés történt a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfelek számára. Az elmúlt kilenc és fél évben közel 5, 5 milliárd forint értékben mezőgazdasági viharkárokra fizetett kártérítést a biztosító, de ezen időszak alatt a legtöbb viharkár a lakossági vagyonokban: házakban, lakásokban keletkezett, ahol a kárkifizetés összege megközelíti a 10 milliárd forintot.
Nagyot spórolhatnak a szelíd motorosok
Napi egy euróba sem kerül a nyugalom
MTI