2001 novemberében lehetett először az interneten biztosítást kötni, akkor csupán pár száz ügyfél élt a világháló kínálta összehasonlítás- és biztosítóváltás lehetőségével. 2003-ban ez a szám már 25 ezerre emelkedett. A legkiemelkedőbb eredmény tavaly született, amikor is több mint félmillióan online felületen vásárolták meg a biztosításukat - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.
A legnagyobb változás a díjszabás területén történt: 2001-ben még átlagosan 45 ezer forintért köthettünk a gépkocsinkra éves kötelező felelősségbiztosítást, ugyanezért a szolgáltatásért 2009-ben átlagosan már csak 20 ezer forintot kellett fizetnünk.
"Az online piacon is jelen lévő biztosítók száma folyamatosan változik. Kezdetben mindössze hat szolgáltató kínálta termékeit. A biztosítást kínáló weboldalak száma 2008-ban volt a legmagasabb: ebben az évben 15 biztosító volt jelen az interneten. Az idén valószínűleg 13 társaság vesz részt az ügyfelek megszerzéséért folytatott versenyben, a hazai biztosítók mellett egy román céggel is kiegészül a paletta. A gazdasági válság nem befolyásolta negatívan a piac alakulását, az óriási verseny, az internet kínálta összehasonlíthatóság és az online kötések elterjedése pedig garantálja a tartósan alacsony árakat. A válság hatására csökkent az új autók vásárlásának száma: a tendencia szerint a gépkocsi-tulajdonosok spórolási szándékkal elhalasztották használt autójuk lecserélését. Ám a kötelező felelősségbiztosítást a régi járművekre is évente meg kell kötni" - mondja Marosvölgyi.
Az árakkal kapcsolatos kalkulációk megosztják a szakértők véleményét. Akad, aki a díjak fokozatos emelkedését tartja ésszerűnek, míg mások az árversenyből kiindulva, tartósan alacsony árakat jósolnak az idei, illetve az elkövetkezendő évekre.
"Ennek oka, hogy a hengerűrtartalomról a gépjármű teljesítményére való áttérés sokak számára díjváltozással jár majd. Szélsőséges esetben akár több tízezer forinttal is drágább, vagy éppen olcsóbb lehet jövőre ugyanannak az autónak a kötelező biztosítása. Mindez azért, mert egészen 2011-ig a gépjárműveket, azok hengerűrtartalma alapján sorolták be különböző kategóriákba. Minél nagyobb volt a hengerűrtartalom, annál magasabb díjat kellett fizetni a kocsi tulajdonosnak. Mivel 2011-től már a gépjármű teljesítménye alapján sorolják kategóriákba az autókat, így azon kocsik esetén, amelyek kW teljesítménye és hengerűrtartalma szélsőségesen eltér elképzelhetőek lesznek óriási különbségek" - magyarázza Marosvölgyi Péter.
Privátbankár