A GKI adatai szerint idén június végén több mint negyedmillió magyar dolgozott legalább fél éve külföldön, ráadásul majdnem minden tízedik háztartásban van tartósan külföldön dolgozó személy. Ha ehhez hozzávesszük, hogy csak az Erasmus ösztöndíjrendszer nyújtotta lehetőséggel a 2011/2012-es tanévben 4361 magyar hallgató élt – ami közel 4 százalékos növekedést jelent –, akkor jól látható, hogy a külföldi munkavállalás, tanulás egyre elterjedtebbé válik a magyarok körében is - közölte a Privátbankárral a Generalihoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB).
Rögtön kifizettethetik az ellátást
Az EUB éppen ezért arra figyelmeztet, hogy a külföldön történő balesetkor sokszor az orvosi ellátás nem teljes mértékben biztosított. Az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EEK) elméletileg azonos sürgősségi ellátásra vagyunk jogosultak, mint amelyre az adott ország állampolgárai a helyi TB-fedezetük alapján. Ugyanakkor bizonyos szolgáltatásokat a legtöbb országban egyáltalán nem, vagy csak részben téríti a TB, illetve jellemző, hogy ott helyben ki kell fizetni az ellátást, és a TB csak utólag téríti meg a költségeket, ami szintén lehetetlen helyzetbe sodorhatja a külföldi munkavállalót, diákot, vagyis érdemes utasbiztosítást is kötni az EEK mellé.
További fontos szempont, hogy csak az utasbiztosításhoz jár segítségnyújtási szolgáltatás (assistance), aminek elsősorban a pszichológiai jelentősége óriási, hiszen sokkal megnyugtatóbb, ha magyar nyelvű orvosi segítséget kapunk egy külföldi kórházi kezelés során , ha értesítik a családunkat, illetve ha folyamatosan kommunikálnak a kórházzal. Egy súlyosabb baleset kapcsán a biztosító megszervezi és kifizeti a beteg hazaszállítását, amelynek költségeit az EEK egyáltalán nem fedezi.
Korlátozott lehet az ajándék biztosítás
A másik gyakori tévhit, hogy a bankkártyákhoz „ajándékba” adott ingyenes utasbiztosítások kellő fedezetet nyújtanak. Egyrészt ezekhez a termékekhez többnyire kifejezetten alacsony térítési limitek tartoznak, melyek egy komolyabb beavatkozás költségeit nem fedezik, illetve a bankkártyás biztosítások általában 30, maximum 60 napos utazásokra érvényesek.
Ráadásul egyes információk szerint több hazai nagybank még idén ősszel megszüntetheti a bankkártyákhoz kapcsolódó biztosítás díjmentességét: van olyan pénzintézet, amely csak egyes kártyáknál szünteti meg ezt az extra-szolgáltatást, de olyan bankról is hallani, amely gyakorlatilag az összes bankkártyánál alkalmazhatja ezt a lépést - közölte az EUB.
Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója szerint egyértelműen látható, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya vagy a bankkártyákhoz adott utasbiztosítások nem fedeznek minden kockázatot. Közleményük szerint a társaság próbálta úgy kialakítani a biztosítási konstrukciókat, hogy azokat az igényekhez lehessen igazítani.
Németországból érkezett a legtöbb bejelentés
A biztosítással rendelkező fizikai munkavállalók a legkülönbözőbb országokból jelentettek káreseményt az EUB-hoz, például Svájcból, Romániából, Franciaországból, a Cseh Köztársaságból, Belgiumból, Ausztriából, Ukrajnából, az USA-ból, az Arab Emírségek területéről vagy Egyiptomból. A biztosítótársaság munkatársai a legtöbb esetet Németországból regisztrálták.
Az EUB adatai szerint a leggyakoribb panaszok a felső légúti megbetegedések, a láz, a vese- és nőgyógyászati problémák, a fogorvosi problémák, míg balesetek tekintetében a munkagépek által okozott végtagsérülések, az egyéb olyan sérülések, mint a homok, forgács, fémdarab által okozott szemsérülés, vagy a fizikai munkavégzés közben történő egyéb komolyabb balesetek fordulnak elő a legtöbbször.
Az ösztöndíjasok, szakmai gyakorlatukat külföldön töltők és babysitterek között is Németországban fordult elő a legtöbb eset, de az Egyesült Királyságból, Franciaországból és Olaszországból is számos bejelentés érkezett a biztosítóhoz. Ebben a szegmensben a leggyakoribb panaszok a felső légúti megbetegedések, a láz, a fülgyulladás, a szemgyulladás, a fogorvosi problémák, a nőgyógyászati megbetegedések voltak, míg a balesetek között a végtag-sérülések, a szem-, nyak-, és fejsérülések jellemzőbbek.
Érdemes tájékozódni
„Egy Németországban tanuló magyar Erasmusos diák ügyfelünk idén tavasszal kerékpárjával közlekedett szabályosan, amikor egy szabálytalanul kanyarodó gépjárművel összeütközött. Sajnos súlyos balesetet szenvedett a fiatalember, így kórházi kezelésre szorult. Az EUB munkatársai egyből felvették a kapcsolatot a kórházzal, és az ügyfél itthon tartózkodó családjával, majd megszervezték a fiatalember hazaszállítását – ez utóbbi csak mentőautóval volt lehetséges, amiért közel 400 ezer forintot kellett volna fizetnie érvényes utasbiztosítás nélkül” – mondta el Lengyel Márk.
Az Európai Utazási Biztosító szerint tehát mindenképpen ajánlott a kiutazás előtt alaposan tájékozódni a célországban érvényes gyakorlatról, az egészségügyi ellátási rendszerről. Sok szempontból veszélyes tévhit, hogy a bankkártyához járó biztosítások és az Európai Gazdasági Térségben érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártya kellő biztonságot nyújtanak minden esetben.
Felmérések szerint jelenleg több mint 250 ezeren dolgoznak, vagy tanulnak külföldön. A megfelelő biztosítás hiányában – még az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltása vagy a bankkártyákhoz ingyenesen járó biztosítás esetében is – egy nem várt külföldi baleset súlyos terheket jelenthet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
28 perce
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
körülbelül 1 órája
-
Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
2 órája
-
Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
2 órája
-
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
3 órája
-
Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
3 órája
Mfor.hu Top24
- Senki se csodálkozzon ekkora hőségben, ha néha elmegy az áram
- Vitézy Dávid: eddig 30 Stadler Flirt motorvonat vált működésképtelenné az extrémhőség miatt
- Megdőlt a melegrekord, 42 fok volt Szécsényben
- Jogerős felszámolás indult a Doktor24 ellen, Kóka János cáfolt, szerinte szabálytalan a bírói eljárás
- Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám
- Fenntartotta a születési jogon járó állampolgárság intézményét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
- Semmelweis-napra miniszteri ajándékot kapott minden magyar
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul 2026. június 28. 16:59
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Az első negyedéves hiány GDP-arányosan 9 százalék lett.
28 perce
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
-
1926-ban indult Eger első autóbusza – száz éve jelent meg a várostörténeti hirdetés
07:15
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
2026. június 30. 17:27
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Trumpék primitív bosszúja, avagy így golyózták ki Iránt a foci-vb-ről
2026. június 30. 19:01



