Nemcsak rájöttünk, de cselekszünk is
A GfK piackutató cég felmérést végzett az Allianz megbízásából az emberek lakásbiztosítással kapcsolatos véleményéről, tájékozottságáról. A kutatás adatai alapján a megkérdezettek jelentős része, összesen 89 százaléka tartja fontosnak, hogy biztosítást kössenek otthonukra. A lakásbiztosításra azért van szükség, mert növeli biztonságérzetüket. A megkérdezettek 60 százaléka vallotta azt, hogy biztosításkötési hajlandóságát befolyásolták az elmúlt évek időjárási viszonyai.
A biztosítás nem luxus
Ma Magyarországon, a lakásbiztosítási piacon évek óta jellemző 70-75 százalék körüli lefedettség csak kis mértékben marad el a nagyobb nyugat-európai országokra jellemző 75-85 százalék közötti értékektől, közép-kelet európai viszonylatban pedig mindenképpen jónak mondható. Ez azt jelenti, hogy a magyar ingatlantulajdonosok odafigyelnek értékeikre. A biztosítással nem rendelkezőket vizsgálva, a GfK kutatásból kiderült, hogy akiknek nincs biztosítva az otthonuk, átlagosan kisebb lakásban élnek, mint akiknek van biztosításuk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy velük nem történhet ilyesmi, a felmérés szerint azonban a válaszadók 70 százalékának lakásában történt már káresemény.
Emellett közülük a legtöbben - bár fontosnak tartják - azért nem kötnek otthonukra biztosítást, mert úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak.
Horváth Andrea, az Allianz vezérigazgató-helyettese szerint le kell számolni a sztereotípiákkal. Egy 100 négyzetméteres, családi ház biztosítása az általános ingóságok bevonásával körülbelül havi 2400 forintba kerül, amelyet szembeállítva a több százezer, esetleg millió forintos károkkal talán még a jelenlegi állapotok mellett is érdemes kigazdálkodnia a tulajdonosnak” – magyarázza Horváth.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a biztosítás megkötésénél a legfontosabb döntési szempont a szolgáltatás árérték aránya és a fizetendő díj mértéke, a lakás és a biztosítás típusától függetlenül. A felmérés igazolta azt is, hogy a lakásbiztosítások terén is tovább nő az internetes kötések szerepe. Az itt megjelenő ügyfelek számára biztosításkötés esetén is fontos a gyorsaság, de a kényelmet és praktikusságot is sokra becsülik. Szeretik, hogy a különböző kínálatok könnyen összehasonlíthatók és átláthatók, és azt is, hogy további kedvezmények is rendelkezésre állnak.
A megkérdezettek véleménye szerint biztosításkötéskor fontos szempont a biztosítóval kapcsolatos jó tapasztalat valamint a megbízhatóság.
Privátbankár