A Zöld Otthon Együttműködés tagjai azt vállalják, hogy olyan „zöld” termékeket, innovatív szolgáltatásokat kínálnak termékpalettáikon, amelyek összhangban vannak az együttműködés fő célkitűzéseivel, illetve segítik azok széles körű elterjesztését. Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító nem-élet biztosítás főigazgatója szerint van még hova elmélyíteni az együttműködést, de jelenleg a közös cél megfogalmazása volt a legfontosabb.
Azt a főigazgató sem rejtette véka alá, hogy nyilván az együttműködésben résztvevőknek fontos az üzleti sikeresség is, de mint fogalmazott, az Uniqánál "jelenleg nem a kezdeményezés forintra váltása a legfontosabb", hanem az előremutató program elindítása.
Az Otthon és környezet lakásbiztosítás újdonsága az „Öko” csomag, ami védelmet nyújt az olyan értékes berendezésekre is, mint a napelemek, napkollektorok, illetve a szabadban tárolt vagyontárgyak, például a kerti bútorok. Vagyis azokat védi, akik energiatudatos módon alakították át lakhelyüket.
Az új lakásbiztosítási konstrukció abból a szempontból is különleges, hogy 15 ezer forint értékhatárig hozzájárul a jövő év elejétől kötelezően bevezetésre kerülő Lakás Zöldkártya, azaz ingatlan energetikai tanúsítvány megszerzéséhez. Ennek ára nagyjából 30 ezer forint lesz, vagyis a biztosító átvállalja ennek felét.
Egy, 2012 januárjától életbe lépő rendelet szerint ugyanis, minden értékesítésre, hosszú távú bérbeadásra, vagy átírásra kerülő ingatlannak kötelezően rendelkezni kell ezzel a tanúsítvánnyal, amely átfogó tájékoztatást ad az épület energiahatékonyságáról, és ennél fogva az ingatlan tényleges forgalmi értékét is befolyásolhatja.
Azoknak a családoknak, akik már megtették a kellő korszerűsítést ingatlanukon környezetünk megóvása érdekében, most Öko termék csomagunkkal biztosítási megoldást kínálunk. A nagy értékkel bíró berendezések védelmet érdemelnek, mint ahogyan környezetünk és bolygónk is – Kurtisz Krisztián.
Az új termék bevezetésével egy időben, az UNIQA – a MAPASZ és tagjainak szakmai támogatásával – az energiatakarékos otthon koncepcióját, összetevőit bemutató és népszerűsítő, közérdekű microsite-ot is elindított. A www.otthoneskornyezet.hu oldal fő vonzereje egy 3D-ben modellezett forgatható passzívház.
Privátbankár - Zsiborás Gergő