Az ACEA adatai szerint Magyarországon 4.194 új kocsi kapott rendszámot júniusban, 1,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly júniusban. Az év elején, januárban 24,6 százalékkal volt nagyobb az értékesítés, mint egy évvel azelőtt. Az első félévben 23.112 autó kapott rendszámot Magyarországon, 7,3 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben. Tavaly összesen 45.081 új kocsit vásároltak Magyarországon, ez még 25,1 százalékkal kevesebb volt a 2009-esnél az ACEA adatai szerint, de javulás ahhoz képest, hogy 2009-ben 50,4 százalékos volt a visszaesés az ACEA akkori statisztikája szerint.
A DataHouse korábban ugyanakkor azt közölte, hogy Magyarországon a forgalomba helyezett új gépjárművek számának májusi 16,3 százalékos éves növekedési üteme júniusra 0,4 százalékra lassult, 5.580 darab új gépjárművet helyeztek forgalomba, az első féléves, 31.032-es darabszám pedig 11,3 százalékkal magasabb ugyan mint egy éve, de a 2009-estől még 37,9 százalékkal elmarad.
Az EU új tagországaiban tavaly 803.707 új kocsi talált gazdára, 3,2 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben, amikor 26,6 százalékos volt a csökkenés. Nyugat-Európában 12.981.991 új autó kelt el tavaly, 5,0 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben, amikor 0,5 százalékos volt a többlet. A múlt hónapban a piacvezető Volkswagen autóeladásai az összes márkájából átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek Európában éves egybevetésben, de ezen belül az Audi márkáé csak 8,7 százalékkal gyarapodott, 61.861-re. A Volkswagen csoport piaci részaránya 22,6 százalékos volt júniusban a tavaly júniusi 20,9 százalék helyett. Az Audi piaci részesedése 5,0 százalékra nőtt 4,2 százalékról.
A második számú európai autógyártó csoport, a francia PSA Peugeot Citroen értékesítése 11,9 százalékkal, a Renault-é 20,9 százalékkal esett vissza júniusban éves összehasonlításban Európában. Kissé, 1,2 százalékkal javult a Ford európai értékesítése, a GM-é ellenben 9,8 százalékkal csökkent.
A távol-keleti gyártók vegyesen teljesítettek, dél-koreaiak növelték az értékesítést, de a japánokat visszavetették a március 11-i földrengés és szökőár következményei. A Suzuki júniusban 13.837 autót adott el Európában, 14,9 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban, a piaci részaránya 1,1 százalékra romlott a tavaly júniusi 1,2 százalékhoz képest. Az első félévben a Suzuki 91.301 autót adott el a földrészen, 8,3 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévinél. Magyarországi bázisának köszönhetően jobban járt, mint egyes japán vetélytársai, amelyeknek júniusban 25-40 százalékkal is elmaradt az európai értékesítése az egy évvel korábbitól.
MTI