A biztosító társaság 2010 óta szponzora az MLSZ-nek, az azóta tartó együttműködés folytatásaként nemcsak szponzorációs megállapodást, hanem egy újabb keretmegállapodást is aláírtak. Ez utóbbi értelmében a Groupama Garancia Biztosító további 3 éven keresztül, 2015-ig vállalja nemcsak a Magyar Labdarúgó Szövetség érvényes versenyengedéllyel rendelkező labdarúgóinak biztosítását, hanem a játékvezetői testületének, valamint a szövetség elnökségi tagjainak és minden – a mérkőzésekre ellátogató – szurkolójának a biztosítását is.
Jelenleg a Magyar Labdarúgó Szövetséggel kötött keretszerződés részeként csoportos élet-, és baleseti szerződéseket kötöttek a felnőtt válogatott, az utánpótlás válogatott és a junior válogatott csapatainak teljes létszámára. A szerződés az MLSZ keretében sportoló és érvényes versenyengedéllyel rendelkező labdarúgók élet- és balesetbiztosításán kívül a futballmérkőzéseken részt vevő, érvényes belépőjeggyel rendelkező nézők élet- és balesetbiztosítására is kiterjed a meccs helyszínén a mérkőzés teljes ideje alatt, valamint a mérkőzés kezdete előtt és után egy órával akkor, ha még az eseménynek helyt adó terület kapuin belül tartózkodik a néző és ott éri káresemény.