A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft szerint fontos, hogy az internetes biztosítás-kötések során is mindenki valós adatokat adjon meg, mert később komoly baja lehet belőle. Egy baleset során ha 17-24 év közötti gyerek okoz valaki másnak kárt, a biztosító kifizetné a károsultat, majd behajtaná a károkozó ügyfélen díjarányosan a kárkülönbözetet, amennyiben a szerződéskötéskor letagadta a gyereket - nyilatkozta Németh Péter, a cég kommunikációs vezetője. Az alkusz szerint ugyanis a biztosítók azért tudakozódnak arról, hogy van-e a családban 17-24 év közötti gyerek, mert ez a korosztály az, amely a gyakorlatlansága és a meggondolatlansága miatt az idősebbeknél gyakrabban okoz balesetet.
A jogszabályok betartására egyébként idén a biztosítók is jobban figyelnek, mint eddig. Ennek az lehet az oka, hogy a PSZÁF is szigorúbban ellenőrzi és bünteti a cégek működését – pénzbírság mellett akár a tevékenységüket is korlátozhatja -, sőt idén már törvény szabályozza a kampányt is. A biztosítóknak a kötelező-kampány idején például értesítést kell küldeniük arról, hogy mennyi lesz az autó tulajdonos következő évi kötelező díja, ha nem vált biztosítót.
Ezt korábban több társaság „elfelejtette” elküldeni, idén azonban már törvénysértésnek minősül a feledékenység, a január 1-es évfordulós ügyfeleknek november 12-éig el kellett küldeniük az értesítést – szögezte le a szakértő. Korábban az ügyfelek egy része aggódott és türelmetlen volt, mert nem kapott időben értesítést a várható díjáról, ezért nem tudta eldönteni, maradjon, vagy átszerződjön. Idén az autósok többsége megkapta az előrejelzést, s ez a pontosság elsősorban a PSZAF szigorával magyarázható - olvasható a közleményben.
A CLB elemzése alapján a legtöbb esetben még mindig nem érdemes hagyni tovább futni a szerződést, mert az adott biztosító által kiküldött díjnál jó eséllyel lehet jobbat találni a biztosítók terítékén. Ha másként nem úgy, hogy ugyanannál a biztosítónál újra kötjük a szerződést. E kevésbé ügyfélbarát magatartás alól végre idén már több kivétel is van, így a piacvezető Allianz és a Generali biztosító is, akik az idei évtől ugyanazt a díjat adják régi és új ügyfeleiknek egyaránt - írja közleményében a CLB.
Privátbankár