Magyarországon példa nélküli innovációval jelentkezett az autózók számára az UNIQA. A SafeLine assistance biztosítás vészhelyzet, vagy baleset esetén lehetővé teszi a gyors műszaki, illetve orvosi segítséget, közvetlenül a baleset bekövetkeztének helyszínén. Európában több mint 40 ezren halnak meg évente közlekedési balesetben, de két és fél ezren túlélhetnék, ha a segítség időben érkezne (www.e-call.at). Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a SafeLine akár meg is mentheti a gépkocsiban utazók életét!
Mi kínál a SafeLine?
A SafeLine assistance biztosítás lelke egy beépített, ütközésérzékelővel ellátott GPS-egység. Nagyobb koccanásnál a berendezés automatikusan működésbe lép és riasztja az asszisztencia központot. A Europ Assistance munkatársai így rögtön látják az autó pontos helyét jelző koordinátákat, ennek köszönhetően szakértő segítséget tudnak a helyszínre küldeni. Az asszisztencia központból először telefonon próbálnak kapcsolatba lépni a sofőrrel a megadott mobiltelefonszámon. Ha nem veszi fel, vagy elérik, és megerősíti, hogy bajba került, azonnal nekikezdenek a szükséges műszaki, orvosi segítség megszervezésének.
A gépkocsiban utazók biztonságát szolgálja az utastérben elhelyezett vészjelző gomb is, amellyel ugyancsak közvetlenül kérhető segítség a Europ Assistance-tól. A GPS-helymeghatározás hatékony segítséget nyújthat az ellopott gépjármű megtalálásához is, jelentősen megkönnyítve ezzel a rendőrség munkáját.
A SafeLine-t választóknak nem kell aggódniuk amiatt sem, hogy a készülék zavaró az utastérben, hiszen az egység egyetlen látható eleme a vészjelző gomb, amelyet előre egyeztetett helyre, jellemzően a műszerfalra szerelnek be.
Egyedülálló kedvezmények, kiemelkedő biztonság
A SafeLine megkötése mellett szól nem utolsósorban az is, hogy jelentős casco és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjkedvezményt nyújt. A „Pay as You drive” („Fizess annyit, amennyit vezetsz”) módszernek megfelelően a keveset vezető, környezettudatos autósokat ráadásul további extra kedvezménnyel jutalmazza az UNIQA.
|
Bővebb információ: www.uniqa.hu
(x)