Az Union Biztosító és a Magyar Telekom hazai piacon több szempontból újdonságnak számító sms utasbiztosítása minden eddiginél egyszerűbben, jelentős biztosítási tartalommal, kedvező díj mellett akár külföldről, a határ átlépését követő két órán belül is megköthető - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója szerint a T-Mobile előfizetői számára bevezetett, sms-ben igényelhető - a Föld valamennyi országára érvényes - utasbiztosítás díjfizetése külön utánajárást nem igényel, mivel a biztosítás díja automatikusan az előfizető számláján jelenik meg.
A magyar utazók alig több mint harmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt. Ennek oka a közlemény szerint nem kizárólag a spórolás: sokaknak eszébe sem jut, hogy biztosítást kössenek, mások az utánajárásra szánják rá nehezen magukat. |
Az utasnak csupán négy adatot kell a szöveges üzenetben elküldenie: név, születési év, illetve utazás kezdete és vége. Miután a megerősítő sms-t jóváhagyta, a szolgáltató megküldi neki a megkötött biztosítás kötvényszámát és a baj esetén hívható asszisztencia segélyhívó számát. Ezt az üzenetet célszerű az utazás végéig megőrizni a készülékben, hogy baj esetén könnyen juthassunk segítséghez - javasolják.
A telefon használója jelentős kedvezménnyel köthet családi biztosítást is a gyermekek számától függetlenül fix díj mellett. Ebben az esetben az adatszolgáltatásban csupán annyi a különbség, hogy valamennyi családtag születési évét meg kell adni. A közlemény szerint más telefontársaságok előfizetői számára jó hír, hogy elegendő, ha az utazók között egy T-Mobile előfizető található, ő ugyanis bármely vele azonos időben és úti céllal utazó személy számára is köthet egyéni biztosítást.
Privátbankár