1p
Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt. Rendőröket és katonákat, összesen csaknem 20 ezer embert mozgósíthatnak. Egyre több helyen pakolják a homokzsákokat.

Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől kihirdetett veszélyhelyzet.

Pest megye váci, szobi és szentendrei járására, valamint Budapestnek azokra a kerületeire vonatkozik a veszélyhelyzet, amelyeket érint a Duna. Az alaptörvény szerint "a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén (...) veszélyhelyzetet hirdet ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be".

A kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete alapesetben 15 napig hatályos.

A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt.

Erősítik a partfalat Győrújfalunál

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható - közölte Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor: "reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében".

Erősítik a partfalat Győrújfalunál

Orbán Viktor azt kérte mindenkitől, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert "a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve".

"Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni" - mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik abban, hogy erre nem kerül sor.

Erősítik a partfalat Győrújfalunál

A kormányfő egyúttal állampolgári részvételre buzdított a védekezésben. A kormányzati koordinációs bizottság ülésén részt vett Tarlós István főpolgármester is, a miniszterelnök tájékoztatása szerint ugyanis a védekezés középpontja valószínűleg Budapest lesz.

Ahogy a Privárbankár korábban megírta, a védekezési munkákat nehezítheti, hogy a meteorológusok több megyére is riasztást adtak ki a várható felhőszakadások miatt. További részleteket itt olvashat.

Túl a nehezén?

Közben Passaunál már elkezdődött az apadás, úgy tűnik túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizén  a város, a védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.

A bajor városnál, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, a Duna 12 méter 80 centin tetőzött az éjjel. Hajnalban már 40 centivel alacsonyabb volt a vízállás. A Dunán feljebb, Regensburg és Passau között viszont vészesen meggyengültek a gátak, és Regensburgban katasztrófariadót kellett elrendelni.

Bajorország más térségeiben és Türingia tartományban javult az árvízhelyzet kedd reggelre. Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre emelkedik az áradó folyók vízállása, az ország keleti részén fekvő tartományokban az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak.

Szászországban az Elba éjjel betört a meisseni óvárosba, és fenyegeti Drezdát is. Lipcse térségében hatezer embert kellett biztonságba helyezni a Fehér-Elster áradása miatt. Szász-Anhalt tartomány legnagyobb városában, a több mint 200 ezer lakosú Halléban is kritikus a helyzet a Saale folyón levonuló árhullám miatt.

Az árvízvédelmi munkálatokba hétfőn a Bundeswehr 1400 katonája is bekapcsolódott. A szövetségi kormány támogatást ígért a katasztrófa sújtotta településeknek. Angela Merkel kancellár kedden Passauba utazik, és várhatóan felkeresi a türingiai Greizet, amelynek belvárosát elöntötte a Fehér-Elster.

Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Az esős időjárás június első napjaiban is folytatódott, de kedden már csak szórványos záporok, zivatarok várhatók az árvízzel fenyegetett térségekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG