A Lyoness nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatával, amellyel az 10 millió forintra bírságolta a cégcsoportot a fogyasztókat megtévesztő reklámkampány miatt, azonban tiszteletben tartja a döntést, és a büntetést az előírt határidőig megfizeti - közölte a Lyoness Hungary Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A GVH kedden hozta nyilvánosságra határozatát a Lyoness Hungary Kft. és a Lyoness Holding Europe AG megbírságolásáról. A hivatal álláspontja szerint az érintett cégek a Lyoness rendszer tavaly szeptemberi népszerűsítése során valótlanul állították, hogy a regisztrált tagok minden vásárlást követően, azonnal pénzvisszafizetésben részesülnek.
Állítják, máshol nem volt vele gond
A Lyoness közleményében hangsúlyozza, hogy a reklámkampány kommunikációja nemzetközi szinten történt, és egyetlen másik országban sem keltett hamis benyomást.
Hozzátették, hogy a vállalatot a mai napig sem kereste meg egyetlen ügyfél sem azzal kapcsolatban, hogy a kampány üzenete félrevezető lett volna.
A közlemény idézi Mathias Vorbach, a Lyoness Europe AG szóvivőjének nyilatkozatát, aki kijelentette: "nem osztjuk a magyarországi Gazdasági Versenyhivatal véleményét, a döntésüket azonban elfogadjuk."
A versenyhivatal szerint megtévesztették a fogyasztókat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
3 órája
-
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
3 órája
-
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
4 órája
-
Nem bírta tartani magát a forint
4 órája
-
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
4 órája
-
Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
4 órája
-
Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
6 órája
Mfor.hu Top24
- Megszólalt Orbán Viktor és önkényuralmi rendszerről beszélt
- Váratlanul gyengébb lett a forint
- Októbertől törölné el a vármegyéket és főispánokat a kormány
- Közbeszerzési reform vagy uniós megfelelés? Megszólalt a szakértő
- Nyomozók lepték el a Családbarát Magyarország Központját
- Évtizedekre visszamenőleg vizsgálják a végrehajtói rendszer visszaéléseit
- Jöhet az eutanázia Magyarországon is?
Fogyasztóvédelem
Nike helyett Mike? Magyar találmány nehezíti a hamisítók életét
Privátbankár.hu | 2015. március 3. 13:58
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek itthon, amellyel az eredetiség kétség nélkül azonosítható.
Fogyasztóvédelem
Rákos betegeknek ígértek gyógyító hatásokat - bírságolt a GVH
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 15:34
A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 25 millió forintja bánja a jogszerűtlen reklámokat, és a Versenyhivatal a további jogsértéstől is eltiltotta a céget. Frissítés: bíróságon támadja meg a döntést a cég.
Fogyasztóvédelem
Egyre több magyar autós dönt úgy, hogy nem fizet kevesebbet a tankolásért
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 12:44
Az elmúlt egy évben szépen esett az üzemanyagok ára, egyre többen döntenek úgy, hogy mégsem akarnak (sokkal) kevesebbet fizetni: inkább drágább benzint és gázolajat tankolnak.
Fogyasztóvédelem
Igyon tejet nyugodtan – nem ért el hozzánk a mérgező
Privátbankár.hu | 2014. december 10. 07:37
Nem jutott külföldre abból az osztrák tejből, amely a megengedett mértéknél nagyobb arányban tartalmaz hexaklórbenzol vegyületet - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
Fogyasztóvédelem
Vigyázz, mit veszel meg - szabálytalanságok a kuponosoknál
Privátbankár.hu | 2014. november 26. 11:33
Összesen egy oldalnál nem talált szabálytalanságokat a Fogyasztóvédelem a vizsgált tizenkilencből.
Fogyasztóvédelem
Visszaszorulóban az uzsorázás?
Privátbankár.hu | 2014. október 6. 08:00
A Büntető Törvénykönyv szigorúbb szabályai úgy fest megállították a terjedő uzsorát - a komolyabb fenyegetés okán legalábbis az indult eljárások száma visszaesett.
Fogyasztóvédelem
Volt képük hozzá - az év legfurcsább GVH bírsága
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 1. 15:47
Világméretű összeesküvésben Magyarországon is kartelleztek a képcsőgyártók - a GVH ugyanakkor csak az egy évtizeddel korábbi összebeszélésért tudott büntetni - egyetlen céget, amely nem súgott, illetve elérhető a hatóságnak, mert például még nem számolták fel a 10 év alatt, mint más kartellezőket. Az Európai Bizottság még vizsgálódik.
Fogyasztóvédelem
Ne a kigyúrt behajtó legyen a jelkép - új szabályokat akarnak a követeléskezelők
Privátbankár.hu | 2014. július 1. 11:30
Ideje lenne egységes követeléskezelési törvényt alkotni - véli a követeléskezelők szakmai szervezete, a Makisz. A rendezett piacon hangsúlyos fogyasztóvédelmi figyelem mellett javulhatna a fizetési morál - a Makisz tagok az általuk elért adósnál jóval hatékonyabban tudnak fizetési megállapodásokat kötni, részletfizetésről, engedményekről megállapodni.
Fogyasztóvédelem
Hányszor hallgattak le minket? - számok legalább lesznek
Privátbankár.hu | 2014. június 7. 12:15
A Vodafone már megtette, a Deutsche Telekom pedig a közeljövőben nyilvánosságra hozza, hány esetben kellett a hatóságoknak adatot szolgáltatniuk előfizetőikről. A magyar lehallgatási számok nem lesznek teljesek: a nemzetbiztonsági okból történő lehallgatások adatait nem hozhatják nyilvánosságra a szolgáltatók.
Fogyasztóvédelem
Ilyen is van! A korrupció akadályozza a "rezsicsökkentést"
Privátbankár.hu | 2014. június 6. 13:49
Romániában csaláson kapták az egyik legnagyobb áramszolgáltatót, amelynek ugyanakkor nem volt ínyére, hogy 6 százalékos árcsökkentéssel kellett volna visszatéríteni a jogtalanul kiszámlázott tételeket - megkente tehát az ottani energiahivatal helyettes vezetőjét.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
16:55
-
Elképesztő verseny a mesterséges intelligencia piacon
16:09
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
-
Az Orbán-rendszer hívei szerint haldokló Németországban rekordot döntött a személyautók száma
13:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2026. július 22. 10:11
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



