1p
Az elavult, régi, alacsony hatásfokkal működő fűtési rendszerek lecserélésével, korszerűsítésével akár 20-30 százalékkal is csökkenthető az ingatlanok energiafelhasználása, ami egy fűtési szezonban akár 50-75 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet – derül ki az OTP Lakástakarék frissen végzett modellszámításaiból. Az ilyen beruházások megtérülése 4-10 év között mozoghat, és már most érdemes elkezdeniük az előkészítő munkákat azoknak, akik tavasszal belevágnának a korszerűsítésbe.

A teljes fűtési rendszer korszerűsítésével akár 20-30 százalékkal csökkenthető egy ingatlan energiafelhasználása, társasházi lakások és családi házak esetében egyaránt – állítja az OTP Lakástakarék friss modellszámításaira hivatkozva.

„A régi rendszerek nem szabályozhatók megfelelően, és jellemző rájuk, hogy általában a kazán rossz hatásfokkal, a tapasztalataink szerint nagy átlagban körülbelül a névleges teljesítmény 70 százalékán üzemel. A hőtermelő berendezések cseréjénél a hatásfoknövelés mellett a megfelelő szabályozás kiépítése biztosítja a gazdaságos üzemeltetést, hiszen beállíthatóvá válik, hogy a fűtőkészülék mindig az éppen szükséges energiát adja le. Így azonos komfortérzet mellett egy jó hatásfokú fűtőberendezéssel és jól beszabályozott rendszerrel akár 20-30 százalékkal csökkenhet az energiafelhasználás” – magyarázza Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.



Luxus-e a napkollektor?

A megtakarítási arány tovább növelhető, ha a használati meleg víz előállításának módját is korszerűbbre cseréli az ingatlantulajdonos. „Ez utóbbi például a családi házaknál elsősorban napkollektor alkalmazásával lehetséges, ami a meleg víz előállításához szükséges energiafelhasználást akár 60 százalékkal is csökkentheti” – mondja. Tapasztalataik szerint így összességében egy olyan családi háznál, amelynek az éves fölgáz- és áramfogyasztása körülbelül félmillió forintra rúg, fűtés-korszerűsítéssel, vagy megújuló energiás beruházással 50-75 ezer forintos megtakarítás érhető el egy fűtési szezon alatt.

A sorrendre is figyeljen, ha felújít

A szakemberek szerint egy nyílászárócsere után mindenképpen szükséges a fűtési rendszert is korszerűsíteni, és az épület szigetelése után is kifejezetten ajánlott. „Fűtés-korszerűsítés nélkül a beépített kazán teljesítménye gyakran nagyobb a szükségesnél, ami a gyakorlatban a fűtőkészülék gyakori ki-be kapcsolását eredményezi, ez pedig többlet energiafelhasználással jár, és a készüléket is tönkreteszi” – mondja Köntös Péter. Hozzáteszi: az energetikai felújításoknál nagyon fontos a megfelelő sorrendre is ügyelni, az esetek 90 százalékában előbb a külső hőszigetelést és az ablak- és bejárati ajtócserét érdemes elvégezni, és utána a fűtés-korszerűsítési munkálatokat.

Bár egy társasházi lakás és egy családi ház esetében is hasonló arányú energiamegtakarítást lehet elérni a fűtési rendszerek felújításával, előbbi esetben sokkal behatároltabbak a korszerűsítési lehetőségek. Itt főként a megfelelő fűtőkészülék és hőleadási mód - radiátoros fűtés, padló-, fal-, mennyezetfűtés – kiválasztása, valamint a szabályozás eredményezhet a pénztárcán is érezhető megtakarítást. Családi ház esetében sokkal több eszköz áll rendelkezésre a fűtésszámla csökkentésére: itt már a geotermikus, vagy levegő hőszivattyús fűtési rendszerek, a hővisszanyerős szellőztetési rendszerek és a napenergia-működtetésű rendszerek (napkollektor, napelem) is kiépíthetőek.

Különböző energetikai korszerűsítésekkel elérhető megtakarítás*
hőszigetelés 100-150 ezer forint/fűtési szezon
nyílászárócsere 50-75 ezer forint/fűtési szezon
fűtéskorszerűsítés 50-75 ezer forint/fűtési szezon

* Becsült értékek egy olyan családi ház esetében, amelynek az éves földgáz- és áramfogyasztása körülbelül félmillió forintra rúg.

A fűtés-korszerűsítési beruházások megtérülése nagyon változó, mivel az nem csak a műszaki megoldásoknak, hanem a felhasználói szokásoknak is függvénye. „Általánosságban azonban elmondható, hogy egy napkollektoros rendszer megtérülése 4-6 év, egy kazáncseréé pedig 7-10 év” – mondja Köntös Péter. Az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese azt tanácsolja azoknak, akik ilyen munkálatokba vágnak bele, hogy már a mostani fűtési szezon vége előtt kezdjék el a felkészülést a beruházásra. A fűtés-korszerűsítési beruházások kivitelezési ideje nem túl hosszú, általában egy hét alatt be lehet fejezni őket, viszont a tervezéssel és az engedélyeztetéssel együtt akár másfél-két hónapot is igénybe vehet a teljes procedúra. Ezért bár magát a beruházást érdemes tavasztól őszig kivitelezni, az előkészítő munkákat már el kell kezdeni a fűtési szezon alatt – húzta alá a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG