4p

Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – olvasható az Otthon Centrum friss, lapunknak küldött elemzésében.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a budapesti újlakás-piac: az Otthon Centrum adatai szerint az átlagos kínálati négyzetméterár negyedéves összevetésben 1,6 százalékkal, éves szinten pedig 9,9 százalékkal emelkedett. A piac ráadásul nem lassul, amit az is bizonyít, hogy jelenleg 373 beruházás keretében mintegy 31,5 ezer lakás épül, ami ötéves csúcsot jelent – emelte ki Soóki-Tóth Gábor. A cég elemzési vezetője arra is kitért, hogy az árak emelkedése a teljes fővárost érinti, de a kerületek közötti különbségek egyre markánsabbá válnak.

Van, ahol már 3,5 millió olcsó négyzetméterár

A legdrágább továbbra is a belváros és a budai hegyvidék. Az V. kerületben az új lakások átlagos kínálati ára elérte a 3,74 millió forintot négyzetméterenként, a II. kerületben 3,7 millió, míg a XII. kerületben 3,57 millió forint az átlag. Az I. kerület szintén átlépte a 3 milliós határt, ezzel a fővárosi prémium szegmens egyértelműen elkülönül az ingatlanpiac többi részétől.

Az áremelkedés azonban már messze nem csak a luxuslokációkat érinti. A belvárosi és budai kerületek többségében is 2 millió forint fölötti ár az irányadó. A VI. kerületben 2,5 millió, a VII. kerületben 2,45 millió forint az átlagos négyzetméterár, míg a III., XI. és XIII. kerületekben egyaránt 2,1 millió forint körül alakul az árszint.

Kétmillió forint alatti átlagos négyzetméterár már csak ritkán fordul elő a főváros frekventált részein: Budán egyedül a XXII. kerület maradt e szint alatt, míg a pesti belsőbb városrészek közül a VIII. és IX. kerületben kínálnak még ilyen árszinten új lakásokat. A külső pesti kerületek egyelőre mérsékeltebb áron érhetők el, de itt is egyértelmű az emelkedő trend. Az árak jellemzően 1,1 és 1,8 millió forint között alakulnak. A legalacsonyabb átlagár a XVI. kerületben mérhető, 1,1 millió forinttal, míg a XIV. kerület már 1,79 millió forintos átlaggal gyorsan közelít a 2 milliós lélektani határhoz.

Nő a kínálat, de az árakon nem látszik

Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a kétmillió forintos négyzetméterár mára referenciaponttá vált a budapesti újlakás – piacon – szögezte le Soóki-Tóth Gábor, aki arról is beszámolt, hogy a kínálat bővülése egyelőre nem képes érdemben mérsékelni az árakat. A jelenleg futó 373 projektben épülő 31,5 ezer lakás ötéves rekordot írt felül, mindezt úgy, hogy további mintegy 4200 lakás értékesítése még el sem kezdődött. Csak az elmúlt negyedévben 45 új beruházás kivitelezése indult el, több mint 2800 lakással, amelyek többsége már megjelent a kínálatban.

A fejlesztések területileg továbbra is erősen koncentráltak. A XIII. kerület toronymagasan vezet 76 projekttel és mintegy 10,1 ezer lakással, ami önmagában is kiemelkedő volumen. A második helyen a XI. kerület áll 49 projekttel és 6600 lakással, míg a XIV. kerület projektszámban, a IX. kerület pedig lakásszámban tartozik az élmezőnybe.

A jelenlegi adatok alapján egyértelmű, hogy a kínálat bővülése önmagában nem elegendő az árak megfékezésére. Az építési költségek, a telekárak és a finanszírozási környezet együttesen olyan nyomást jelentenek, ami felfelé hajtja az árakat– hangsúlyozta a szakember, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy egyértelmű trend rajzolódik ki, amely szerint a kínálat növekedésével párhuzamosan az árak is emelkednek, így a 2 millió forintos szint már nem plafon, hanem kiindulópont a fővárosi újlakás-piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG