1p
Az amerikaiak átalakuló vásárlási szokásai, és az internetes vásárlások terjedése miatt egyre több bevásárlóközpont kerül egyre nehezebb helyzetbe. Több helyen gondolják át a bevásárlóközpontok funkcióit, az átalakulás miatt pedig vannak olyan bevásárlóközpontok, ahol ma már iskolák, orvosi rendelők és egyházak is megtalálhatóak a bérlők között, míg máshol lebontják őket és parkot létesítenek a helyükön.

Sok amerikai bevásárlóközponthoz hasonlóan a clevelandi Galleria at Erieview-ra is nehéz idők járnak. Hétvégeken, mivel kevés a vásárló, zárva tart, és már csak nyolc kiskereskedelmi üzlet, nyolc étkezde és néhány iroda működik benne. Az üvegtetejű létesítménynek egy részét pedig fedett zöldségpiaccá alakítják át.

A netes vásárlás is betett a bevásárlóközpontoknak

Az elmúlt 50 évben a bevásárlóközpontok lakossági központokból a régi vásárlói szokások emlékhelyeivé változtak át. Korábban is voltak problémáik, mostanság azonban az internet még több vásárlót szipkáz el tőlük. És miközben a kiskereskedők lassan kivergődnek a bevásárlóközpontok megjelenése óta bekövetkezett legsúlyosabb gazdasági visszaesésből, sokan közülük rájönnek, hogy lehetőségeiken túl terjeszkedtek, és gyors ütemben zárják be boltjaikat.

Az eredmény a szabad helyiségek rendkívüli megszaporodása a bevásárlóközpontokban. A Sears Holding 120 üzletének bezárását döntötte el, a Gap ruházati cég 200-at, a szintén ruhakereskedő Talbots lánc pedig 110-et számol fel. Az Abercrombie&Fitch 50 üzletet szüntetett meg tavaly, és a Ho Topic is csaknem ugyanannyit. Az utóbbi években csődöt jelentő cégek között van a Blockbuster videokölcsönző, az elektromos cikkekkel kereskedő Circuit City és a Borders könyváruház, amelyek után több száz üres üzlethelyiség maradt országszerte.

A legtöbb város - költségvetésének csökkenése miatt - nem engedheti meg magának, hogy támogassa a betegeskedő bevásárlóközpontokat, és az egészséges kiskereskedelmi cégek, mint például a ruhakereskedő H&M és az outlet üzletekkel rendelkező Nordstrom Rack általában nem nyitnak boltot olyan helyeken, ahol rosszul megy az üzlet. A várostervezők tehát nem tehetnek mást, mint megpróbálják újragondolni és átalakítani a bevásárlóközpontok funkcióit.

Iskolák és esküvők a bevásárlóközpontokban

A The New York Times összeállítása szerint az érintett létesítmények bérlői között ma már iskolák, orvosi rendelők, telefonos ügyfélszolgálati központok, kormányhivatalok, sőt egyházak is találhatók. A clevelandi Galleria, amely 1987-ben nyitott, és mintegy 70 üzletnek és étteremnek adott otthont, a kereskedelmi részt függönnyel leválasztva most esküvőkre és más eseményekre kölcsönöz helyiségeket. Más bevásárlóközpontokat akváriummal, kaszinóval, gépkocsiszalonnal egészítettek ki, hogy több látogatót vonzzanak.

A New York állambeli Buffalóban tervezők azt javasolták, hogy bontsák le a pangó bevásárlóközpontot egészen az alapjaiig, és alakítsák át lakóházzá. Egy törekvő detroiti építész pedig azzal az ötlettel állt elő, hogy egy bevásárlóközpont parkolójából csináljanak közösségi farmot. Az ohiói Columbus - arra hivatkozva, hogy túl költséges dolog egy drága telken fenntartani egy üres bevásárlóközpontot - lebontotta City Centerét, és parkot létesített a helyén.

Jól menő bevásárlóközpontokkal is előfordul azonban, hogy lebontják őket, és közteret alakítanak ki a helyükön kutyafuttatóval, zöld területtel és olyan helyreállított természeti elemekkel - például patakkal -, amelyeket a létesítmény építésekor megszüntettek. A változások azt tükrözik, hogy jelentősen módosultak az amerikaiak vásárlási szokásai, és a nagy, néha nyomasztó bevásárlóközpontok helyett ma már sokan előnyben részesítik az utcáról megközelíthető kisebb boltokat, amelyek környékén önálló éttermek, szórakozási lehetőségek találhatók. A nagy parkolók számának csökkenését pedig az okozza, hogy az elővárosokból munkába járók kezdenek átszokni a tömegközlekedésre.

2006 óta nem épült új bevásárlóközpont az USA-ban

A Simon Property Group nevű bevásárlóközpont-üzemeltető évente 15-20 létesítményt alakít át egyik vezetője, Richard Sokolov szerint. Egy másik nagy üzemeltető, a Westfield kutyafuttatókat és jégpályákat épített bevásárlóközpontjaihoz, az ohiói Toledóban pedig olyan pihenőhelyet hozott létre, ahol a betérők egy pohár sör mellett internetezhetnek, átnézhetik az e-mailjeiket, amíg a párjuk vásárol. A várostervezők szerint míg egyes bevásárlóközpontok megengedhetik maguknak, hogy engedelmeskedjenek a változó idők parancsainak, sok társuk nem, és összességében amúgy is túl sok jelenleg a bevásárlóközpont.

Egy felmérésből kiderült, hogy 2011 utolsó negyedévében ezekben a központokban a rendelkezésre álló terület 11 százaléka kihasználatlan volt, ami a legmagasabb arány 1991 óta. A Bevásárlóközpontok Nemzetközi Tanácsának (International Council of Shopping Centers) 2009-es kimutatása szerint az Egyesült Államokban mintegy 108 ezer bevásárlóközpont van. Néhány évvel ezelőtt a beruházók még versenyeztek, hogy melyik tud többet építeni, mert azt hitték, hogy a folytatódó növekedés fenntartja irántuk az igényt, de a recesszió keresztülhúzta számításaikat. 2006 óta egyetlen új fedett bevásárlóközpont sem nyílt az Egyesült Államokban, és sok ambiciózus terv, mint például a New Jersey-i Xanadu-központ építése, félbeszakadt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG