3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Jövőre több tényező miatt is még jobban felpöröghet az ingatlanpiac.

Az idei trendforduló után tranzakciószámokban és árakban is erősödő ingatlanpiac, egyre szélesedő vásárlói kör és további 10 százalékkal bővülő hitelpiac várható jövőre – közölte a 2025-re vonatkozó előrejelzését a Duna House pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a gyengén teljesítő 2023-as év után 2024 valódi trendfordulót hozott az ingatlanpiacon. A javuló gazdasági helyzet, a csökkenő kamatkörnyezet és a megújuló otthonteremtési támogatások fokozták a vásárlási kedvet: kétéves csúcsra került idén az ingatlanpiaci kereslet, az adásvételek számát tekintve a 110-130 ezres éves sáv közepe környékén zárja majd az évet a piac, ami hozzávetőlegesen 14 százalékos növekedés 2023-hoz képest.

Kiemelték, hogy a jövőre is igényelhető CSOK Plusz és az első lakásukat vásárlókat segítő 10 százalékos önerő lehetősége mellett a kormány által bejelentett 21 pontos Új gazdaságpolitikai akcióterv újdonságai, köztük a munkáltatói oldalról kapható, maximum 150 ezer forintos, bérleti díjra és hiteltörlesztésre is használható lakhatási támogatás, valamint a munkáshitel lehetősége adhat motivációt az otthonteremtéshez. Befektetői oldalról a Prémium Magyar Állampapír-kifizetésekből áramló tőke pedig akár plusz 20 ezer tranzakciót is hozhat az ingatlanpiacra 2025-ben.

Arra is kitértek, hogy jövőre változik a kormányzati lakáspolitika, a kereslet növelése mellett kiterjesztik a fókuszt a kínálati oldal bővítésére is. A Lakhatási Tőkeprogram gazdaságélénkítő hatása mellett gazdagítja majd az egyelőre korlátozott újlakás-kínálatot, a befektetői érdeklődés fokozódása pedig a használt ingatlanállomány állapotára is jó hatással lehet.

Jelezték ugyanakkor, félő, hogy a kitartó és várhatóan tovább fokozódó vevői érdeklődéssel nem tud majd lépést tartani a kínálat bővülése, így elképzelhető, hogy az árak ingatlantípustól, állapottól és lokációtól függően kisebb-nagyobb mértékben emelkedésnek indulnak majd. A Duna House szakemberei éves szinten 10-20 százalékos áremelkedéssel kalkulálnak 2025-ben.

Közölték, hogy az előzetes várakozásoknál jóval aktívabban teljesített idén a hazai hitelpiac, az év végére az 1300 milliárdot is meghaladhatja a forintalapú, lakáscélú jelzáloghitelek volumene, amelynek 25 százalékát a CSOK Plusz kamattámogatott konstrukció fedi le.

A jövő évre vonatkozóan optimisták a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass szakemberei, az idei teljesítményhez képest további 10 százalékos emelkedést prognosztizálnak 2025-re a hitelpiacon – olvasható a Duna House közleményében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG