6p

Egyelőre igen szűk kört érint a legfeljebb öt százalékos éves kamattal igényelhető lakáshitelek felvételének lehetősége, ami nem is olyan nagy baj a lakáshitel-piac stabilitása szempontjából. A sztenderd, piaci feltételű hiteleknél viszont a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint rövid távon nincs lehetőség a kamatok érdemi csökkentésére: ezzel együtt az erős verseny miatt sok az akciós ajánlat a pénzintézeteknél.

Erős kéréssel fordult szeptemberben a Magyar Bankszövetség vezetőihez Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter: a tárcavezető azt kérte a pénzintézetek képviselőitől, hogy – önkéntes alapon – tegyék elérhetővé a legfeljebb öt százalékos teljeshiteldíj-mutató (thm) mellett igényelhető lakáshiteleket a kínálatukban.

Most még nincs mozgástér

A gondot az jelentette, hogy a kérés elhangzásának időpontjában – mint ahogy most is – jellemzően 6 és 7 százalék között mozogtak a piaci feltételű forint lakáshitelek éves kamatai, ami jóval magasabb a miniszter által kért szintnél. „A lakáshiteleknél korábban vállalt önkéntes kamatplafonoknál a piaci árakhoz közeli értéket határozott meg a kormányzat, vagyis ezeket a kéréseket nem volt különösebben nehéz teljesíteni a pénzintézetek részéről. Az öt százalékos plafon viszont merőben új helyzetet hozott: a lakáshiteleknél referenciaként értékelhető, 10 éves BIRS (Budapest Interest Rate Swap) mutató értéke november 28-án 6,30 százalékon állt, ami egyértelművé teszi, a bankoknak most nincs mozgásterük a piaci lakáshitel-kamatok érdemi csökkentésére” – nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Hozzátette: ez egyben azt is jelenti, hogy a mostani piaci környezetben az öt százalék körüli kamat veszteséget hozna a lakáshiteleknél, ami egyértelművé tette, hogy azt rövid távon nem lehet általános jelleggel bevezetni.

Hoztak is, meg nem is

Mostanra viszont úgy tűnik, hogy a hitelintézetek végül megtalálták azt a megoldást, ami úgy bizonyítja az együttműködési készségüket, hogy közben nem veszélyezteti a lakáshitel-piac rentábilis működését. A Bankszövetség honlapján megjelent tájékoztató szerint az öt százalékos plafont csak a hitelek egy részénél vezetnék be – önkéntes jelleggel – a pénzintézetek: a lehetőség a 35 év alatti lakáshitel-igénylőket érintené, ha az első lakásuk vásárlására fordítanák a kölcsönt, úgy, hogy a kiszemelt ingatlan energetikai szempontból is korszerűnek minősíthető. Az öt százalékos plafon pedig a kamatra, és nem a thm-re vonatkozik. További megkötés, hogy a lakás alapterülete a 60 négyzetmétert nem haladhatja meg, miközben a vételár sem lehet több négyzetméterenként 1,2 millió forintnál. A terméknél jelentős időbeli korlátot is előírnának a bankok, hiszen az csak jövő április eleje és október vége között lenne elérhető. Ami viszont nagyon lényeges feltétel, hogy a kedvezményes kamat csak a futamidő első öt évére lenne érvényes – ez elvben azt is feltételezi, hogy a hitel ötéves kamatperiódus mellett lenne igényelhető.

A lehetőség a 35 év alatti lakáshitel-igénylőket érintené
A lehetőség a 35 év alatti lakáshitel-igénylőket érintené
Fotó: Depositphotos

„A közzétett paraméterek alapján jól látszik, hogy a lakáshitel-piac nagyon kis szeletét adják majd ezek a kölcsönök, hiszen az életkorra, a lakás energetikai besorolására, alapterületére, árára vonatkozó megkötések egyenként is komoly szűrőt jelentenek” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Így az öt százalékos thm mellett igényelhető lakáshitelek tömeges megjelenésére még várni kell: az erős piaci verseny miatt viszont, amint tér nyílik a kamatok csökkentésére, biztosra vehető, hogy lépni fognak a bankok – tette hozzá.

Régi és új módszerek

A pénzintézetek most három fő elemre építik a lakáshitelekhez kapcsolódó akcióikat. Az egyik – már rég megszokottnak tekinthető – elem a kezdeti költségek egy részének átvállalása, illetve elengedése, a másik a különböző, feltételekhez kötött kamatkedvezmények nyújtása, a harmadik pedig az „ajándékpénz”, vagyis az egyszeri jóváírás.

Az utóbbit alkalmazza például most futó akcióiban a CIB Bank: a pénzintézet a zöld lakáshitelt vagy a CSOK Pluszhoz kapcsolódó támogatott hitelt igénylő ügyfeleinek akár 200 ezer forintos jóváírást is ad a feltételek teljesítése esetén, de a sztenderd piaci hiteleknél is járhat 40 ezer forintos egyszeri kedvezmény.

Az Erste – az induló díjakhoz kapcsolódó kedvezményeken felül – a kamatkedvezmények eszközével él a piaci feltételű kölcsöneinél: így a rendszeres havi jóváírásért cserébe 0,25 százalékos kamatkedvezmény járhat, de 0,2 százalékos engedményt kaphatnak az ügyfelek a babaváró hitel párhuzamos igényléséért, vagy törlesztési biztosítás megkötéséért is. Az Ersténél emellett 100 ezer forintos kedvezményt is kaphatnak azok az ügyfelek, akik a piaci feltételű lakáshitel mellé CSOK Pluszt is igényelnek.

A Gránit Bank a rendkívül kedvezőnek tekinthető, évi 6,18 százalékos kamattal igyekszik meggyőzni a lakáshitel felvételében gondolkodó új és meglévő ügyfeleit, miközben öt perc alatt elvégezhető előzetes hitelbírálatot is ígér. A Gránit Bank is elenged több, a hitel igényléséhez kapcsolódó díjtételt, összesen százezer forint értékben: nem számít fel folyósítási jutalékot, és a tulajdoni lapok, valamint a térképmásolat díját is átvállalja. A Gránit Bank a hitel folyósításakor visszatéríti egy ingatlan fedezetértékelési díját, és – meghatározott összeghatárig – a közjegyzői okiratba foglalás díját is.

A MagNet Bank szintén él az induló költségek elengedésének eszközével: a folyósítási díjat, a tulajdoni lap, térképmásolat költségét engedik el az induló díjak közül, az értékbecslési költséget (legfeljebb 37 ezer forintot) pedig visszatérítik. Emellett a meglévő ügyfeleiknek – bizonyos feltételekkel – visszautalják a közjegyzői díjat is. A MagNet Bank az ügyfél jövedelmétől, a számla vezetésétől, vagy a közösségi vállalásoktól függően többféle kamatkedvezményt is kínál, így a honlapon szereplő tájékoztató szerint a kölcsön éves kamata akár 6,3 százalék is lehet. 

Az MBH Banknál szintén számolhatnak induló díjkedvezményekkel a lakáshiteles ügyfelek, miközben a tízéves kamatperiódusú, piaci feltételű lakáshitelnél legalább 700 ezer forintos jövedelemmel 0,2 százalékos kamatkedvezmény érhető el a sztenderd konstrukcióhoz képest.

Az OTP Banknál az induló díjkedvezmények mellett a prémium banki ügyfelek 0,5 százalékos kamatkedvezményt kaphatnak a piaci lakáshiteleknél, de ugyanekkora engedményhez juthatnak azok is, akik CSOK Plusszal együtt igényelnek piaci hitelt.

Az UniCredit Bank a Stabil Kamat hitelnél – az induló díjkedvezményeken felül – több, kamatkedvezményt tartalmazó csomagot is kínál: a legnagyobb engedményt biztosító, “TOP prémium aktív-kamat” kedvezmény érvényesítéséhez az szükséges, hogy a hitel törlesztésére szolgáló, helyben vezetett számlára havonta legalább 500 ezer forint jóváírás érkezzen átutalásból, és az ügyfél rendelkezzen az előírt paramétereknek megfelelő hitelfedezeti és vagyonbiztosítással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG