2p
A hosszabbítás ugyanakkor csak az építési engedéllyel rendelkező ingatlanokra vonatkozna.

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a Törvényalkotási Bizottságon keresztül.

Főszabály szerint a kedvezményes adókulcs jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden új építésű lakóingatlan (300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás) értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel.

November elsejéig kellett megszerezni az engedélyt

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) és más szakmai szervezetnek a javaslatai alapján dolgozta ki a Pénzügyminisztérium a részletes szabályokat. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, akkor 2019. december 31-ét követően azoknál az új lakóingatlanoknál is alkalmazható az öt százalékos mértékű áfa, amelyek építésére 2018. november elsején már van végleges építési engedély, vagy - a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében - az építését addig bejelentették. A kedvezményes adómérték ebben az esetben is csak akkor alkalmazható, ha legkésőbb 2023. december 31-én eladják az új lakást.

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lakásáfa még öt éven keresztül alkalmazható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Otthon Start budapesti gócpontja, ahol egyre olcsóbb az albérlet
Vámosi Ágoston | 2026. február 18. 18:46
Van egy budapesti kerület, ahol nagyobb arányban lehet új, újszerű vagy felújított lakást venni az Otthon Start keretein belül, mint Debrecenben, Veszprémben vagy Vecsésen. Itt épülhet fel a főváros egyik legnagyobb lakóparkja is, az Üllői úton pedig a Budapestre átlagosan jellemző 80 millió forint helyett 58-60 milliós áron várják a vevőket az új lakások. Mennyivel csökkentek az albérletárak, és hogyan kerülnek 75 milliós lakások a Havanna-lakótelepre? A „Mennyit ér az ingatlanom?” rovatunk e heti részében a XVIII. kerület piacát mutatjuk be.
Ingatlan Elönthetik az ingatlanpiacot az új lakások?
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 13:46
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Ingatlan Fordult a kocka: most már nem minden áron vásárolnak a vevők
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 13:44
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után a 2026-os esztendő a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött a hazai ingatlanpiacon. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már célzottan a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Pest kapuja a gödi akkugyár és az árvíz árnyékában
Vámosi Ágoston | 2026. február 11. 18:57
Dunakeszin drágábbak a családi házak, mint a szomszédos pesti kerületekben: a 160-200 millió forintos vételáron senki nem lepődik meg a városban. Alig négy kilométerre a gödi akkumulátorgyártól itt van Pest megye egyik legdrágább környéke is, a Révdűlő, de a környezetszennyezésről szóló jelentések komoly aggodalmat keltenek a lakosság körében. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb része Dunakeszi ingatlanpiacát mutatja be.
Ingatlan Rákosrendező: Vitézy Dávid a friss fejleményekről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 10:59
Ma délig adhatják be a második körös építészirodák a pályázatukat. 
Ingatlan Úgy kilőttek a lakásárak, hogy a vevők fele már csak hitelből tud vásárolni
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:47
Az év elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők – derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG