4p
Budapesten alig pár tucat ingatlan akadt 15 millió forint alatt, azok többsége is a külső pesti kerületben kelt el. Vidéken ezzel szemben az 50 ezer főnél kisebb településeken értékesített ingatlanok legalább kétharmadát ezalatt adták el, az 5 ezer főnél kisebb településeken pedig négy ingatlanból hármat. Az Otthon Centrum felméréséből kiderül, melyek a legdrágább kerületeink.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Ha valakinek mindössze 15 millió forint áll rendelkezésére a lakásvásárlásra, azok már biztosan nem tudnak Budára vagy Pest XIII. kerületébe költözni, itt ugyanis ennyi pénzért nem találni panellakást, ezt közölte az Otthon Centrum a Privátbankár.hu-val. A téglalakások esetében egy fokkal jobb a helyzet a fővárosban, de ezért a pénzért elfogadható állapotú lakást inkább csak a pesti peremkerületekben lehet kapni, ahol minden ötödik lakás az értékhatár alatt kelt el. A belvárosban minden tizedik lakás 15 millió alatt kel el, ám borzalmas állapotban.

Családi házak ugyanakkor nem jellemzők a belvárosban, Budán pedig nem akadt 15 millió forintál alacsonyabb áron történő értékesítés. Ugyanakkor a külső Pesten és az agglomerációban minden ötödik családi házat ennél alacsonyabb áron értékesítettek. Az 5 ezer főnél kisebb településeken viszont az értékhatártartományba négyből három ingatan belefért, míg a régióközpontokban ez az arány csak 38 százaléka volt, a többi városban pedig legalább 50 százalék.

Mi a helyzet vidéken?

Vidéki városokban is érezhetően apadnak az olcsóbb ingatlanok. Az 50 ezer főnél népesebb városok panel kínálatának kétharmada ugyan még 15 millió forint alatt van, de az értékesített ingatlanhoz képest ez 15-20 százalékos csökkenést jelent. Ennél is látványosabban apadt ugyanakkor az olcsóbb téglalakások aránya vidéken. Az 50 ezer főnél kisebb városokban a kínálat fele ugyan az értékhatár alatt van, ez azonban arányaiban harmadával kevesebb az értékesített lakásállományhoz képest, sőt a 25-50 ezer fős városokban közel felével kisebb ez az arány. A megyei jogú városokban pedig a kínálat már csak harmada van 15 millió forint alatt és ez az értékesített állományhoz képest szintén harmadával kevesebb ingatlant jelent.

15 millió forintnál nem drágább családi ház Budapesten belül csak a pesti peremkerületekben akad, ott is csak a kínálat 4 százaléka, amely a már értékesített lakások arányaihoz képest 15 százalékkal kevesebb lakást jelent. Aki siet az agglomerációban találhat még valamit, ahol kínálat 11 százaléka nem haladja meg a 15 millió forintot. Közép-Magyarországon kívül az 50 ezer főnél kisebb települések kínálatának közel fele nem drágább 15 millió forintnál, ez azonban az értékesített állományhoz képest 20 százalékkal alacsonyabb arány, míg a nagyobb városokban a kínálat csupán harmada, a régióközpontokban negyede nem drágább 15 millió forintnál (tehát a családi házak többsége, már a vidéki nagyvárosokban is drágább).

Mik a mostani kínálat legjei?

Lehet azért találni 15 millió forintnál nem drágább téglalakást Budapesten is, kérdés, hogy megéri-e. Erre példa a VIII. kerületi Orczy tér közelében 100 éve épült, 26 négyzetméteres, mellékhelyeséget nem tartalmazó lakás. A XVIII. kerületi Liptáktelepen viszont ezért a pénzért már egy 30 négyzetméteres, felújított, földszinti lakás is kapható. Budapesttől távol már más a helyzet: Pécsett például 80 négyzetméteres, igaz felújításra szoruló, teraszos lakás kapható 15 millió forintért. A nyugat-magyarországi Csepregen ebből a pénzből egy négy lakásos tárásházban, kiváló állapotú, 51 négyzetméteres, kétszobás lakás, garázzsal és közös használatú kerttel vásárolható.

Budapesten akad néhány példa családi házra, mely közül említést érdemel a XVIII. kerületi Liptáktelepen, 36 négyzetméteres, egy szobás ház. A másik véglet pedig a Nyíregyházához közeli Sényőn, kiváló állapotú, 79 négyzetméteres, kétszobás családi ház, amely szintén 15 millió forintba kerül, míg a köztes méretű városokban, a családi házak állapota, az említett két példa között van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG