6p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Továbbra is tervezhetnek – ráadásul a támogatásokat együtt kihasználva immár akár önerő nélkül is – a városban családot alapítani akaró fiatalok. Az első ránézésre hiperkedvező CSOK Plusz induláskor összességében nem kedvezőbb, mint a jelenleg még elérhető megoldás, ám a második és harmadik gyermekek megszületésével ez változik.

A csütörtökön megismert változtatások értelmében 2024-től az eddigi külön állami támogatás és kedvezményes hitel helyett a január elsejétől bevezetett CSOK+ már csak hitel formában érvényesül, igaz, a gyermekvállalást a kormányzat a második és harmadik gyermek világra jöttét követően 10-10 millió forintos tőketartozás elengedéssel honorálja. A feltételek szerint a fiatal családok az első lakáshoz jutás esetében maximum 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlására kapnak lehetőséget, lakásbővítés vagy újabb ingatlan vásárlása esetén azonban az értékhatár a városokban 150 millió forintra emelkedik, derül ki a BiztosDöntés.hu közleményéből.

Gergely Péter, az oldal pénzügyi szakértője szerint az elmúlt hónapok félelmeihez képest jó hír, hogy a városokban élő, és kifejezetten a budapesti fiatal családoknak továbbra is nyitott lesz az út ahhoz, hogy gyermekeiket saját lakásban nevelhessék fel. Ugyanakkor a szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy az új konstrukció összességében induláskor a jelenleginél még kiadásokkal is szembesíti majd az első lakáshoz jutni akaró családokat, amennyiben azok három gyermeket terveznek.

Bőkezűen támogatják a sok gyerek vállalását. Forrás: Pixabay/Daniela Dimitrova
Bőkezűen támogatják a sok gyerek vállalását. Forrás: Pixabay/Daniela Dimitrova

Amiben mégis új a mostani konstrukció az az, hogy a Babaváró igénylésével együtt a fiatal családoknak lényegében önrész nélkül lesz módja az első lakáshoz jutáshoz, hiszen a kormányzat ezt januártól a jelenlegi 20 helyett 10 százalékos önerő vállalása mellett teszi elérhetővé számukra. Erre a célra pedig a 80 millió forintos felső értékhatár esetében a 11 millió forintra emelkedő Babaváró támogatás összege elegendő lesz.

Az oldal számításai szerint a 2023-as feltételek mellett a fiatal, az első, 80 millió forintos lakásba költözni vágyó család a következő tételekkel számolhat – ha teljesül a 3 gyermek vállalása.

1.     Babaváró 3 gyermek vállalásakor 10 millió forint -  önrészként az igénylést követő 90. naptól 100 százalék-ban beszámítható
2.     Önrész a 20 százalékos szinthez 6 millió forint
3.     CSOK támogatás: 3 gyermek, 10 millió forint
4.     20 éves CSOK hitel: 3 gyermek, 15 millió forint törlesztőrészlet 3 százalékos kamattal: 83 200 forint
5.     A fennmaradó 39 milliós részre piaci hitel (20 évre) a piacon ma elérhető, 7,5 százalékos THM-mel: 314 200 forint.

A havi törlesztőrészlet: 393 400 forint. Az MNB hitelfék szabályok alapján tehát a családnak nettó 657 000 forintos jövedelmet kell igazolnia és rendelkeznie kell 6 millió forint önrésszel.

A 2024-es CSOK feltételek szerint a konstrukció az alábbi módon alakul – azzal a vegytiszta számítással, hogy az igénylő családnak már van egy gyermeke, a másik kettőre vonatkozó vállalás pedig a hitelfelvételt követő hónapokban ikerszüléssel teljesül.

1.     Babaváró 11 millió forint
2.     Maximum 50 millió forintos CSOK-hitel 3 százalékos kamattal 277 600 forint
3.     19 millió forint értékű 20 éves piaci hitel 7,5 százalékos THM-mel 153 600 forintos törlesztőrészlet.

Az összes induló hitelteher így 431 200 forint. Ehhez 718 ezer forintos jövedelem igazolása szükséges, ám továbbra is hangsúlyozzuk, hogy önerő nélkül lehetősége van a családnak az új lakásba költözésre.

Sokat számít, hogy mikor és mennyi gyerek születik

Nagyon kedvező változás ugyanakkor, hogy ha a 2. és 3. gyermek megszületik, akkor 10-10 millió forinttal csökken a CSOK+ hitel tőkerésze, és így a törlesztőrészlete is kevesebb lesz. A 10 millió forintos CSOK+ tőkeelengedés 20 éves futamidőnél a startnál számítva 55 ezer forinttal csökkenti a CSOK+ törlesztőrészletet.

Ha eljátszunk azzal a lehetőséggel - írják a közleményben -, hogy a 2. és 3 gyermek születése a hitelfelvétel idején már igazolható (több, mint 12 hetes ikermagzatként), akkor a 30 millió forintra csökkent CSOK+ hitel törlesztőrészlete csak 166 400 forint. A kiegészítéshez szükséges 19 milliós piaci hitellel együtt is a havi törlesztőrészlet csak 320 000 forint. Az MNB hitelfék szabályok alapján a családnak itt elegendő lehet nettó 600 000 forintos jövedelmet igazolnia, ám önerő nélkül lehetősége van az új lakásba költözésre. 

Az sem mellékes, hogy a futamidő első évében csak a 3 százalékos kamatot kell majd törleszteniük, illetve a gyerekek megszületése után egy év törlesztési szünetet kérhetnek.

Ráadásul a korábbi CSOK szabályokkal ellentétben a rendszer további 10-10 milliós tőkeelengedéssel „jutalmazza” a negyedik és az ötödik gyermek megszületését is.

A 25 éves CSOK Plusz lesz a kelendő

Az oldal pénzügyi szakértője szerint a kedvezményes CSOK hitel esetében a legtöbben élni fognak a maximális 25 éves futamidővel – ami ugyanakkor ma még nagyon ritka a piaci kockázatú hitelek esetében. A futamidő hosszabbítással az 50 milliós maximális CSOK-hitel esetén az induló havi törlesztőrészlet 40 ezer forinttal, 237 ezer forintra csökkenthető. A két gyermek megszületésével 30 millió forintra csökkenő tőketartozás esetében a CSOK-hitel futamidejének hosszabbítása 24 ezer forintos havi spórolást, azaz 142 ezer forintos törlesztőrészletet jelenthet.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a várakozások szerint a piaci hitelek kamata a következő hónapokban tovább csökken majd, így a jövőben a családok hitelterhe is alacsonyabb lehet. Ugyanakkor még hosszú távon sem várható olyan piaci környezet, amikor a piaci lakáshitelek kamatai versenyképesek lennének a támogatott 3 százalékos CSOK+ hitellel.

Könnyebben lehet nagyobb lakásba költözni

Gergely Péter szerint a felújításokra, bővítésekre szinte bizonyosan elég lenne a 80 milliós felső határ, a 150 milliós felső limittel, és a 2. lakás megvásárlásának lehetőségének biztosításával a kormányzat a család bővülésével szükségessé váló nagyobb lakásba költözést könnyíti meg, figyelembe véve a jelenlegi fővárosi (és több vármegye székhelyen látható) ingatlanárakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Normalizálódik a lakáspiac a nyári eufória után
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 11:29
Látványosan visszaesett a keresleti hullám.
Ingatlan Terézváros és Barcelona példáját követheti az egész Európai Unió
Vámosi Ágoston | 2025. október 15. 19:01
Nagyon nagy összeggel indulhat az Európai Unió első, megfizethető lakhatást célzó programja. A magyaroknak különösen nagy szüksége lenne erre, hiszen itt emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak és a lakásépítési költségek az elmúlt 15 évben. Ursula von der Leyen az első lakhatási fókuszú uniós csúcstalálkozót szervezi, az uniós lakhatási bizottság pedig leszámolhat az Airbnb-vel.
Ingatlan Otthon Startosok figyelem: újabb változások érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 15:10
Panyi Miklós három új bejelentéssel érkezett.
Ingatlan Államtitkár az Otthon Startról: vannak árturbulenciák, de ezek ki fognak egyenlítődni – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. október 11. 10:20
Szeptemberben elindult az Otthon Start program, ami máris alaposan felbolygatta a lakáspiacot. Vannak olyan lokációk, ahol az árak is emelkedtek, de hosszabb távon, ha a kínálat is felzárkózik a kereslet mellé, a jelenlegi folyamatok kisimulhatnak – erről beszélt Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. Az Otthon Start Programiroda vezetője hozzátette: Budapesten számítanak a legtöbb ingatlanfejlesztésre, 30-50 ezer újlakás hiányzik most a fővárosi palettából.
Ingatlan Fontos változások jöhetnek az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. október 7. 06:58
Több ponton is könnyítéseket tartalmaz az új tervezet.
Ingatlan Félünk és szorongunk, mégis saját ingatlant akarunk
Imre Lőrinc | 2025. október 6. 12:36
Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között – derül ki a Duna House Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatásából.
Ingatlan Csak erre vártak az eladók: berobbantotta a kínálatot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 07:57
Országosan húsz százalékkal több lakóingatlan-hirdetést adtak fel szeptember első három hetében.
Ingatlan Münchenben is bemutatkozik a debreceni BMW-gyár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 07:28
Átfogó gazdasági vízióval érkezik Magyarország a világ egyik legnagyobb ingatlanos kiállítására.
Ingatlan Felsővezetők, vállalkozók repülnek rá az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 06:33
Megmozgatja a társadalmat a kormány kedvezményes hitelprogramjra, de nem éppen a pályakezdő fiatalok terveznek leginkább az Otthon Starttal a GKI friss kutatása szerint.
Ingatlan Nem áll az alku: erre is rányomja a bélyeget az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 15:44
Szűkülhet az alku mértéke a következő hónapokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG