5p

A szerdán bejelentett új lakástámogatási program a Babaváró logikáját követi. A gyermeket vállaló házaspárok első lakásának megvásárlásánál érvényes maximum 80 millió forintos, míg a családbővülés miatt nagyobb lakásba költözésre vonatkozó 150 millió forintos értékhatár széles választékot jelent majd a jogosultaknak.

Megjelentek az új lakástámogatási program, a CSOK Plusz legfontosabb paraméterei, amely alapvetően a Babaváró támogatás logikáját követi, és a gyermeket vállaló családoknak valódi segítséget adhat mind az első lakás megvásárlásához, mind a család bővülése miatt nagyobb lakásba történő költözéshez a maximális értékhatáron belül - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből. Eszerint a jelenleg érvényben lévő, nagyvárosi CSOK-ra jogosultaknak érdemes lesz sietniük az év végén kifutó támogatások miatt.

Többszörösére nőhet a támogatás

“Alapvető különbség a mostani támogatási rendszerhez képest, hogy feltétel nélküli vissza nem térítendő támogatás nincs a CSOK Pluszban, ugyanakkor a tőkeelengedésnek köszönhetően két gyermek vállalása esetén legalább háromszorosára, három gyermek esetén pedig duplájára nő a jelenlegi támogatás összege. Emellett a mostani információk szerint nem tesz különbséget az új és használt lakóingatlanok között a program. Első lakás esetén maximum 80 milliós, nagyobba költözés esetén pedig legfeljebb 150 milliós lakóingatlanhoz lehet igényelni a CSOK Plusz keretében elérhető gyerekszámtól függően 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes hitelt. A kölcsön tőkerésze pedig a bevállalt második gyermek megszületése és minden további gyermek után 10-10 millió forinttal mérséklődik. Ez alapvetően a babavárós forgatókönyv, amelynél a kedvezményes hitel összege akkor csökken, ha világra jöttek a vállalt gyermekek” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A Babaváró logikáját követi az új támogatás. Fotó: Pixabay
A Babaváró logikáját követi az új támogatás. Fotó: Pixabay

Hullámok a lakáspiacon

Szerinte két ok miatt sem kell rövid távon komolyabb drágulással számolni az ingatlanpiacon a CSOK Plusz miatt. “Egyrészt a lakáspiacról az elmúlt másfél évben a vevők 40 százaléka eltűnt a magas hitelkamatok miatt, aminek következtében az árak csökkenésnek indultak. A csokos vásárlók pedig eddig is kevesebben voltak, mint a lakástámogatás nélküli vevők, ráadásul a jövőre hatályba lépő CSOK Plusz már csak a gyermeket vállaló családok számára lesz elérhető. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a CSOK Plusz alapesetben egy visszafizetendő kedvezményes hitel, amit az eladók sokkal kevésbé tudnak beárazni mint egy vissza nem térítendő támogatást” - fogalmazott Balogh László. A szakember szerint habár a CSOK Plusz árnövelő hatása korlátozott, de a lakáspiaci forgalmat közvetlenül és közvetve is élénkítheti.

"A magas hitelkamatok miatt leállt a lakáspiaci körforgás, mert a hitelből vásárló vevők hiányában azok sem tudtak továbbköltözni, akik hitel nélkül, de a meglévő lakásuk eladásából finanszírozták volna következő otthonukat. Ha a CSOK Plusznak köszönhetően több ezer első lakásvásárló fiatal és nagyobb otthonba költöző család jelenik meg az ingatlanpiacon, akkor az újraindíthatja a lakáspiaci folyamatokat. Ezzel pedig azok az eladók is jól járhatnak, akik nem vesznek igénybe állami támogatást a továbbköltözéshez” – tette hozzá a szakember.

Mennyibe kerülnek a CSOK Pluszra alkalmas lakások?

Az összes magyarországi eladó lakás és ház kínálata több mint 154 ezer hirdetést tesz ki az ingatlan.com, aminek 91 százaléka megfelel a továbbköltözés esetén meghúzott maximum 150 millió forintos értékhatárnak. A CSOK Pluszra jogosult, gyermekvállalást tervező házaspárok várhatóan a maximum 300 négyzetméteres családi házak, valamint a legfeljebb 150 négyzetméteres lakások közül válogathatnak majd. Budapesten a szóban forgó házak esetében október közepén 729 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a lakásoknál pedig 946 ezer forintot tett ki. A különböző fővárosi kerületek között viszont jelentős különbségek lehetnek.

A vármegyeszékhelyeken a családi házaknál az átlagos négyzetméterár 530 ezer forint, a lakások esetében pedig 617 ezer forint. A legdrágább nagyvárosok közé tartozik Győr, Debrecen, Veszprém és Székesfehérvár, ahol 590-769 ezer forintnál tartanak az átlagos négyzetméterárak. Ezzel szemben a legolcsóbban Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon és Szolnokon kínálják a szóban forgó ingatlanokat, mégpedig 223-486 ezer forintos átlagos négyzetméteráron.

A money.hu vezetője, Korponai Levente kiemelte, hogy a CSOK Pluszhoz rendelt, gyerekszám függvényében maximum 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes, 25 éves futamidejű lakáshitel törlesztőrészlete havi 71-237 ezer forint lehet. Ez a jelenlegi kamatkörnyezetben legalább havi 35-115 ezer forintos megtakarítást jelent az ugyanilyen összegű piaci lakáshitelek törlesztőjéhez képest.

Ráadásul amennyiben az új támogatás mellett a Babavárót is igénybe veszi a gyermeket tervező házaspár, akkor nagymértékben javul a mozgástere az otthonválasztásban akár saját pénz nélkül is, hiszen a Babaváró hitelt önerőként is használhatja a vásárláskor.

Lépniük kell a jelenlegi CSOK-ra jogosultaknak

Korponai Levente szerint a jelenlegi CSOK-os támogatásra jogosultakat sürgeti az idő, ha szeretnék kihasználni a vissza nem térítendő támogatást és a meglévő gyerekekre igényelhető kedvezményes hitelt, hiszen erre csak az év végéig beadott igénylések esetén számíthatnak. A szakértők szerint egyelőre csak a CSOK Plusz sarokparamétereit ismertette a kormány, maradt bőven fontos nyitott kérdés, például az illetékmentesség további sorsa is ilyen, sok függ majd a novemberben megjelenő részletszabályoktól.

Balogh László úgy véli, hogy a CSOK Plusz a lakásvásárlás mellett lehetőséget ad majd a vásárlással egybekötött felújításra is. A lakástámogatási rendszer jövőre várhatóan kiegészül egy új, meglévő lakások energetikai korszerűsítését célzó otthonfelújítási programmal is, ám erről konkrétumokat még nem lehet tudni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG