4p

Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül járt a teljes hiteldíj mutató. Három évvel ezelőtt azonban 4 százalékos THM-re is lehetett jelzálogkölcsönt kapni, aminek havi 12-14 ezerrel kisebb volt a törlesztőrészlete, mint a most felvehetőké. A CSOK Plusz hitel viszont erre is ráver néhány ezerrel forinttal.

A referenciakamatok csökkenésével és a kormány kérésére a bankok által vállalt önkéntes kamatplafonnal folyamatosan mérséklődnek a lakáshitelek törlesztőrészletei. Az új hitelszerződések teljes hiteldíj mutatója (THM) 2024. január elsejétől legfeljebb 7,3 százalék lehet, de a bankok közötti verseny hatására az átlagos ügyfelek is találhatnak már 7 százalékos THM alatti ajánlatokat. Egy évvel ezelőtt még 10 százalék körül járt ez a mutató – derül ki a Bank360 összehasonlításából.

Mint a pénzügyi portál írja, egy 10 millió forint összegű lakáshitelt a KSH által legutóbb közölt, októberi, kedvezmények nélkül számított 375 300 forintos átlagbér körül keresők most 6,71 és 7,30 százalék közötti THM-mel vehetnek fel a Bank360 lakáshitel kalkulátorának ajánlatai szerint. Ám emlékeztetnek,

három évvel ezelőtt – a kamatok mélypontjának idején – 4 százalék körüli THM-es ajánlatok voltak a legkedvezőbbek

a kalkulátorban az akkori, 2020. októberi 264 200 forintos átlagbért keresőknek, 20 éves futamidővel számolva.

Felidézik, 2021. januárban a tízéves kamatperiódusú lakáshitelt – ami azt jelenti, hogy 10 évig nem változik a hitel kamata és így a havonta fizetendő törlesztőrészlet sem – 3,99 százalékos THM-mel, 60 177 forint havi törlesztővel lehetett felvenni. Ezzel a futamidő alatti teljes visszafizetés (a tőkével, kamattal és egyéb díjakkal együtt) 14 442 480 forint volt. Magasabb költséggel számolhatott az, aki a teljes futamidőre fix kamatra szerződött. Ilyen hitelt 5,14 százalékos THM-mel lehetett három évvel ezelőtt igényelni, amivel a havi törlesztés 65 813 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 15 844 470 forint volt.

A lap szerint

most a 10 millió forintos lakáshitelt az átlagkeresetűek extra kedvezmények nélkül legjobb esetben 6,71 százalékos THM-mel igényelhetik 74 492 forint havi törlesztőrészlettel.

A 20 éves futamidő alatti teljes visszafizetés 17 897 280 forint lesz. Ez a három évvel korábbi hitelajánlathoz képest 14 ezer forinttal magasabb törlesztő és 3,4 millió forinttal nagyobb teljes visszafizetés – teszik hozzá.

A szakportál felhívja a figyelmet, hogy a hitel költségét csökkenthetjük, ha rövidebb futamidővel vesszük fel a kölcsönt. 15 éves futamidővel számolva a havi törlesztő a kalkulátor ajánlatai szerint 87-90 ezer forintra növekszik, a teljes visszafizetés viszont 2,2-2,5 millió forinttal mérsékelhető. Ha még nagyobb törlesztést tudunk vállalni, akkor a 10 éves futamidővel felvett hitelért havonta 113,5-116,5 ezer forint törlesztőt fizethetünk. Így a 10 milliós kölcsönért tíz év alatt összesen 13,7-14 millió forintot fizethetünk vissza a bankoknak – áll az elemzésben.

Érdemes megfontolni, milyen futamidővel és mekkora törlesztőrészlettel vegyük fel a lakáshitelt. Fotó: Depositphotos
Érdemes megfontolni, milyen futamidővel és mekkora törlesztőrészlettel vegyük fel a lakáshitelt. Fotó: Depositphotos

A Bank360 hangsúlyozza, hogy hiteligénylésnél a bankok megvizsgálják, milyen mértékben terhelhető az ügyfél jövedelme hiteltörlesztéssel, ami a felvehető kölcsön összegének is határt szab. A jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) azt mutatja meg, hogy a nettó jövedelem legfeljebb hány százaléka fordítható hiteltörlesztésre. A nettó 600 ezer forintnál kevesebbet keresők a legalább 10 éves vagy végig fix kamatozású jelzáloghiteleknél a nettó jövedelem legfeljebb 50 százalékát fordíthatják hiteltörlesztésre – de a bankok ennél szigorúbb határt is meghúzhatnak a hitelezhetőségben.

A lap szerint a legolcsóbb lakáskölcsön jelenleg a 2024-től bevezetett, minden településen felhasználható CSOK Plusz hitel, amelynek maximum 3 százalék lehet a kamata. A házaspárok számára új gyermek vállalásával nyújtott CSOK Plusznak az első évben csak a kamatát kell törleszteni, ami havi 24-25 ezer forint, a második évtől pedig – 10 millió forint hitelösszeggel és 20 éves futamidővel számolva – havi 57-58 ezer forint lesz a törlesztő. Ezzel összesen 13,3-13,6 millió forintot kell visszafizetni a futamidő alatt a Bank360.hu CSOK Plusz kalkulátorának ajánlatai szerint. Ez 4,3-4,6 millió forinttal kevesebb, mint amennyit a tízmilliós piaci kamatozású lakáshitelért összesen törleszteni kell 20 év alatt egy átlagos adósnak – zárul a portál elemzése.

Ha ingatlanvásárláson vagy -eladáson gondolkodik, vagy csak egyszerűen érdeklődik az ingatlanpiac iránt, akkor ajánljuk lapunk szerdánként megjelenő állandó rovatának, a Mennyit ér az ingatlanom? cikkeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG