7p
Nem árt nem elfelejteni, hogy az ingatlan vételárán felül további költségek is terhelik a tranzakciókat, a megfizetendő adón és illetéken felül az energiatanúsítvány, a tulajdoni lap kiváltása, az ügyvédi közreműködés díja és ingatlanközvetítő igénybevétele esetén jutalék is fizetendő.
Eladó használt lakás a főváros V. kerületében. Forrás: MTVA, Jászai Csaba

2016 kiemelkedően jó év volt az Otthon Centrum szerint, annak ellenére, hogy az év végére a hálózat értékesítési adatai alapján becsült mintegy 150 ezer tranzakció még mindig elmaradt a válság kirobbanása előtti évek átlagértékétől. 2017-re ennyi, vagy ezt kissé meghaladó tranzakciószámot vár az Otthon Centrum. Az adás-vételek száma tekintetében jellemzően a téli időszak és a legforróbb nyári hónapok a legkevésbé aktívak és általábana nyár végén, az ősz beköszöntével cserél gazdát a legtöbb lakás. 2016-ban a korábbi évekhez képest kiugróan sok adásvétel történt már a tavaszi hónapokban is. A 2017 első két hónapjának lezárt tranzakciói alapján elmondható, hogy a tavalyi év egészéhez viszonyítva nagyon sok részpiacon már elérte, vagy kicsivel meg is haladta az üzletkötések száma az előző évi időarányosan két hónapra vetített mértékét. Az árak tekintetében a főváros budai kerületeiben jellemzően a tavalyihoz hasonló átlagárak érvényesültek, míg a pesti oldalon néhány kerületben ezt meghaladó fajlagos árakat regisztrált az Otthon Centrum.

„10-18 százalék közötti növekedést tapasztaltunka VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben, valamint a XI. kerületben, míg a szintén népszerű Zuglóban (XIV. kerület) nem nőtt a társasházi lakások fajlagos átlagára a tavalyi év átlagárához képest” – mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A tavalyi évben kiemelkedő piaci aktivitást mutató városokban, így pl. Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett is 5-10 százalékos növekedés mutatkozott az átlagos négyzetméter árban. Az elemzési vezető ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló adatmennyiség még nem elégséges a piac egészére vonatkozó markáns vélemény kialakítására.

Néhány fővárosi kerület és vidéki város lakásárai 2017 január – február hónapban

Település

Társasházi lakás átlagár

(Ft/m2)

Panellakás átlagár

(Ft/m2)

Budapest II. kerület

544 018

-

Budapest III. kerület

445 722

326 948

Budapest IV. kerület

319 679

305 536

Budapest VI. kerület

607 343

-

Budapest VII. kerület

450 793

-

Budapest XI. kerület

509 052

394 051

Budapest XIII. kerület

587 389

386 275

Budapest XIV. kerület

389 759

336 414

Budapest XVIII. Kerület

336 601

258 650

Debrecen

283 166

238 426

Kecskemét

296 394

219 919

Miskolc

136 259

115 930

Pécs

214 150

188 583

Sopron

333 207

267 788

Tatabánya

138 762

159 388

Az ingatlanok vételára azonban nem jelenti a lakásvásárlás teljes költségét: eladóként és vevőként egyaránt felmerülnek olyan megfizetendő tételek, amelyek a lakástranzakciót terhelik.

Az eladók számára fontos tudni, hogy a befolyó vételárból ingatlanközvetítő igénybevétele esetében a vételár mekkora százalékát kell a közvetítő szolgáltatásaiért kifizetni. Annak ellenére, hogy a piac élénkülésével és az online értékesítési felületek elterjedésével sokan saját maguk értékesítik a lakásukat a KSH 2016-ban publikált felmérése szerint a fővárosban az eladók 44 százaléka fordult ingatlanközvetítőhöz, a megyeszékhelyeken ez az arány 35 százalék volt.

Az adásvétel adó és illetékköteles. Az értékesítéshez szükség van a lakás energetikai tanúsítványára, ennek is díja van. A vevők számára is felmerülhetnek költségek, például a vagyonszerzési illeték megfizetése vagy az ügyvédi költségek. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat az adásvétellel kapcsolatos tennivalókról.

Az eladót és vevőt terhelő díjak és egyéb lakásvásárlást terhelő kötelezettségek mértéke
Eladó Vevő
Megnevezés Költség Kinek Megnevezés Költség Kinek
Megbízási díj(1) 1,75-5,0 % + áfa ingatlan-közvetítő Megbízási díj (1) 1,75-2,5 % + áfa ingatlan-közvetítő
tulajdoni lap 1 (4) 1 000 forint Földhivatal tulajdoni lap 2 (5) 6 000 forint Földhivatal
Piaci ár-összehasonlítás (CMA) 0 ingatlan-közvetítő Piaci ár-összehasonlítás (CMA) 0 ingatlan-közvetítő
Energetikai tanúsítvány (2) 15 e Ft - 28 eFt + áfa energetikus mérnök
Közüzemi díjak "0" igazolása 0 szolgáltatók Közüzemi díjak "0" igazolása 0 szolgáltatók
Nyilatkozat a banki tartozásról (3) 0 bank
Haszonélvező lemondó nyilatkozata 0 haszon-élvező
Elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat 0 jogosultak
Társasház esetén "0"-ás igazolás 0 közös képviselő
Adásvételi szerződés ügyvédi munkadíja ≤ 1% ügyvéd
Birtokbaadási jegyzőkönyv 0 Birtokbaadási jegyzőkönyv 0
Jövedelemadó (SZJA) (6) 15% NAV
Ingatlan tulajdonszerzési illetéke (7) 4% NAV

A közvetítői jutalék (1) mértéke a megkötött szerződés típusától függően a vételár 1,75-5,0 százaléka között mozoghat. Amennyiben a Magyarországon elsőként az Otthon Centrumnál bevezetett és a Franchise Szövetség innovációs díját is elnyerő „felező” konstrukcióval szerződik az ügyfél, akkor eladó és vevő egyaránt fizetnek a szolgáltatásért.

Az épület energetikai tanúsításának árát a fenti táblázatban (2) átlagos esetre tájékoztató jelleggel szerepeltettük. A nagyobb alapterületű (300m2 feletti) ingatlanoknál egyedi ajánlat alapján lehet szerződni az erre jogosultsággal rendelkező szakértővel a tanúsítvány elkészítésére.

A táblázatban felsoroltuk azokat a dokumentumokat is, amelyek beszerzése költséggel nem jár, de ügyintézést igényel. Fontos megemlíteni, hogy a nullás banki igazolás mellé, amennyiben igénybe vettek gyerekek utáni támogatást is, az Államkincstártól is szükséges beszerezni az igazolást (3).

A tulajdoni lapot az értékesítési megbízáskor szükséges beszerezni (4), illetve a sikeres adás-vételi szerződés megkötésekor a közreműködő ügyvédnél (5) is ellenőrzik ezt a dokumentumot (elektronikus úton), ennek is van díja.

Az eladásból származó jövedelemre fizetett adónál (6) az értékesített lakás megszerzésének időpontjától számított első év végéig bezárólag a jelzett adóterhet kell megfizetni, a 2-5 év végéig pedig progresszíven nő a kedvezmény összege, 5 év felett nincs adóteher, azaz amennyiben egy lakás megvásárlása és értékesítése között több, mint öt év telt el, az ügylet adómentes.

Az adóalap az eladási és a szerzési ár különbözete, amiből levonhatók a szerzéssel kapcsolatos kiadások (az ügyvédi költség, a szakértői díj, a közjegyzői díj, az illeték), az értéknövelő beruházások értéke, valamint az állagmegóvó költségek az eladás előtti 24 hónapból. Ezen felül még levonásra kerülhetnek az értékesítési költségek (a hirdetés feladás, az ingatlanközvetítő díja, az értékbecslés költsége), természetesen kizárólag számla alapján igazoltan.

Ha valaki ingatlant vásárol, akkor az adás-vételt követő 30 napon belül köteles ezt bejelenteni az ingatlanügyi hatósághoz. Ennek elmulasztása bírsággal jár. Ezt követően jegyzik be az új tulajdonjogot a vevő részére és szabják ki az illetéket.

A vevő által fizetendő illeték számítási alapértéke (7) csökkenthető az 1 éven belül eladott másik lakóingatlan értékével, 35 év alatti vevő esetén és maximum 15 millió forint értékű ingatlan esetén 50 százalékkal, valamint új ingatlan vásárlása esetén az illeték alap eleve 15 millió forinttal csökkenthető. Illetékmentes a tulajdonszerzés ha a vásárolt lakóingatlan értéke kisebb, mint az eladott lakóingatlané, vagy házastársak és egyenes ági rokonok közötti visszterhes vagyonátruházás esetén, illetve építési telektulajdon szerzése után 4 éven belül megkezdett lakóház építése esetén. Az önkormányzati tulajdonú lakás megvásárlása illetékmentes. Első lakásvásárláskor az illeték felét kell csak kifizetni, ha a vevő nem töltötte be a 35. évet és az ingatlan forgalmi értéke maximum 15 millió forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG