3p

Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta már hónapok óta számítani lehetett arra, hogy felpörögnek azok a lakásfejlesztések, amik az Otthon Start programban piacra lépő első lakásvásárlókat célozzák.

A kiemelt beruházási státusszal rendelkező építkezések gyorsítópályára kerülnek, így a fejlesztők hamarabb tudnak újabb projekteket indítani, ez pedig gyorsabb megtérülést jelent a számukra. A szakember arra is felhívta a figyelmet: a vevők szempontjából

a legfontosabb, hogy a szóban forgó beruházásokban megépülő lakások jelentős része 1,5 millió forintnál alacsonyabb négyzetméteráron lesz megvásárolható. Így beférnek az Otthon Start program árplafonja alá, így kedvezményes kamatozású, államilag támogatott lakáshitellel is megvehetők.

Jön a dömping
Jön a dömping
Fotó: Privátbankár/Mester Nándor

Mindezek mellett fontos, hogy a kiemelt projektek közül több beruházás rozsdaövezeti besorolást kapott, ami további kedvezményeket jelenthet a vevők számára, mert ők vissza tudják igényelni az új lakások 5 százalékos áfáját is.

Közölték, a kiemelt státusszal rendelkező beruházásokkal többek között Budaörsön, a III., IV., a XI., a XIV. és XIX. kerületben, valamint Debrecenben épülnek társasházi lakások és ikerházak.

Balogh László a közleményben arra is kitért, hogy az otthon startos vevőket célzó fejlesztési hullám fordulatot jelent a piacon, hiszen a lakásépítések évtizedes mélypontra estek vissza az elmúlt egy-két évben. A korábban kiemelt státuszt kapott beruházásokkal együtt már 15-20 ezer új lakás jelenhet meg a piacon, ami egyértelműen kínálati nyomást gyakorol a lakásárakra. Ez várhatóan megállíthatja vagy jelentősen lassíthatja a beruházások közelében található használt ingatlanok drágulását, sőt, akár árversenyre is kényszerítheti a lakásukat eladni kívánó tulajdonosokat.

A szakember példaként említette, hogy Budaörsön az új építésű házak négyzetméterárainak középértéke 1,82 millió forint, miközben az odatervezett ikerházak négyzetméterárai 1,5 millió forintnál olcsóbbak lehetnek. A III. és a XI. kerületben az új építésű lakások jelenleg 1,8, illetve 1,75 millió forintos négyzetméteráron forognak átlagosan, míg a használtaké 1,4, illetve 1,63 milliónál jár. Mindez pedig azért fontos, mert ezen árszintek közé érkeznek azok a lakások, amelyek most kiemelt beruházási státuszt kaptak – olvasható az ingatlan.com közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG