3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A lakásárak emelkedése még mindig megállíthatatlan, a KSH statisztikái szerint Budapesten március végén átlagosan 700 ezer forinttal került többe egy ingatlan, mint 2016 decemberében. Tovább nyílik az olló a főváros és a vidéki települések között. A különbség mértékét jól mutatja, hogy míg egy budapesti fiatal átlagosan közel 18 millió forintért, addig községben élő kortársa 4,2 millió forintért juthat hozzá első ingatlanához.

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek demográfiai változásai már a lakásvásárlási szokásokra is hatással vannak. A magyar anyák ma átlagosan 28-29 évesen hozzák világra első gyermeküket, a nagycsaládossá válás ideje a szülők késő harmincas éveire tehető. Az elmúlt évekintézkedéseinek hatása még nem ismert, de a várakozások szerint előbbre hozza a gyermekvállalást.

A nagyobb lakások iránti keresletnövekedés ugyanakkor a 40-49 éves korosztály növekvő ingatlan-alapterület igényeinek köszönhető. Ők azok is, akik lakásvásárlásra a többet tudnak fordítani, átlagosan 24,6 millió forintot.

Miként dönt az Y-generáció?

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

Ennél a korosztálynál jóval kompromisszumkészebb a fiatal korcsoport. Közismert, hogy az alacsonyabb ár miatt ők részben a rosszabb állapotú, alacsonyabb árú, előnytelenebb lokációjú ingatlanok közül válogatnak, lehetőleg elérhető távolságra a nyüzsgő belvárostól. A különbség Budapest és vidék között azonban óriási: akár 13-14 millió forint is lehet a differencia a kis életkezdő lakások között.

„Észrevétlenül ez egy fontos Y-generációs kérdéssé vált. A kutatási adatok szerint minden ötödik költözés célja az önállósodás, ami a fiataloknak rendkívül fontos. Ők azok, akik bérlésben is sokkal szívesebben gondolkodnak, miközben például Magyarországon a sikeres életkezdés fokmérője a saját ingatlantulajdon. Az adásvételeknek is jelentős részét teszik ki a kislakás-vásárlások, márpedig ezek nagyon árérzékeny alkuk” – értékel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Ami a lokációt illeti, kalkuláció kérdése, de például egy féláron vásárolt, központtól távolabbi ingatlannal a távolság miatt utazásra költött összeg többszöröse megspórolható.

A kisebb lakások a népszerűek az idősebbeknél is, akiknek a méret mellett a jó közlekedés, a felújított állapotú ingatlan a fontos. A 65 évesnél idősebb párok harmada, az egyedülállók több mint fele költözik a korábbinál kisebb értékű és kisebb alapterületű  ingatlanba. Ez azonban nem feltétlen jelent olcsó vételárat: míg vidéken 8-10 millió forintért, a fővárosban átlag 20 millióért vásárol magának ingatlant a 60 év feletti korosztály.

Ami a jövőbeni kilátásokat illeti, a hazai lakáspiac dinamikus növekedése mérséklődő tempóban, de tovább folytatódik az év hátralévő részében is. A forgalom volumene nem csökken, tavaly 146 ezer lakás talált gazdára, amely már megközelíti a 2008-as gazdasági válság előtti évek adatait. Jövőre akár 170 ezer tranzakció is lehet a piacon az OTP Ingatlanpont szakértője szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG