4p
Élénkül a forgalom a telekpiacon. Mi történt az elmúlt hónapokban vidéken és Budapesten?

A családi ház építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára a fővárosban 13 százalékkal 39,5 ezer forintra emelkedett december vége óta - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. Az ország többi részében azonban vegyesen alakultak a telekárak: Vas megyében drágultak, Pest megyében stagnáltak, míg Győr-Moson-Sopronban olcsóbbak lettek. Továbbra is jelentős a különbség a lakóövezeti és a külterületi telkek árai között.

Több telek, nagyobb ár

A telekpiacon is érzékelhető élénkülés következett be az elmúlt hónapokban. A kínálat jelentősen nőtt országszerte, ezzel párhuzamosan az árak is nőttek a múlt év végéhez képest. Az ingatlan.com a magánszemélyek által feladott több mint 5 ezer hirdetésen alapuló elemzése szerint Budapesten a telkek átlagos négyzetméterára 39,5 ezer forint volt, ami 13 százalékos drágulást jelent a tavaly decemberi árszinthez képest.

Lendített a piacon a csok

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a kínálat is jelentősen megnőtt, májusban 45 százalékkal több budapesti telek keresett gazdát, mint a múlt év végén.

“A telkek árait az év legelején még csak a lakásépítéseket tervező beruházók mozgatták, de az elmúlt egy-két hónapban a nagycsaládosok jelenléte is érezhetővé vált a piacon. Ők elsősorban a családi otthonteremtési kedvezmények igénybevételével szeretnének saját családi házat építeni” - tette hozzá a szakember.

A fővároson kívül az ország más részein felemásan alakult a telekpiac. Vas megyében például 33 százalékkal 8 ezer forintra emelkedett a telkek átlagos négyzetméterára, Bács-Kiskunban 20 százalékkal 6 ezer forintra nőtt az átlagár a kínálati piacon.

Ezzel szemben Pest megyében stagnáltak az árak, májusban átlagosan ugyanúgy 12 ezer forintba került egy négyzetméter, mint december végén. Győr-Moson-Sopronban csökkentek az árak, mégpedig 25 százalékkal 15 ezer forintra, és Fejérben is olcsóbbak lettek a telkek, az átlagos négyzetméterár ebben a megyében 6 százalékkal 8 ezer forintra mérséklődött.

Balogh László elmondta azt is, hogy az elemzésben a családiház-építésre alkalmas lakóövezeti és külterületi telkek árát is megvizsgálták, egyrészt, mert a külterületi telkek olcsóbbak és január óta ezekre is lehet állami támogatással családi házat építeni.

“A végeredmény szerint a fővárosban és a megyék többségében a lakóövezeti telkek átlagos négyzetméterára emelkedett, kivétel csak Nógrád és Veszprém megye volt” - mondta Balogh László.

A lakóövezeti telkek 12 ezer forintos országos átlagos négyzetméterára négyszerese volt a külterületi telkek 3 ezer forintos átlagárának.

“Ez elsősorban azoknak a vásárlóknak kedvez, akik már nem tudják megfizetni a városok központi fekvésű telkeit, de nem okoz problémát, ha a külső kerületekbe kell költözniük” - értékelt az ingatlan.com szakértője.

Néhány város és a telekárak

A fővárosi agglomerációban is felemásan alakultak a telekárak december óta. Míg Gödön december végéhez képest 70 százalékkal 17 ezer forintra nőtt a telkek átlagos négyzetméterára, Gyömrőn pedig 60 százalékos drágulás volt, közben Szigetszentmiklóson például 5 százalékkal 10,5 ezer forintra, Törökbálinton pedig 25 százalékkal 15 ezer forintra mérséklődött a telkek négyzetméterára a kínálati piacon.

“Azoknak, akik családi ház építése céljából vásárolnának telket, mindenképpen érdemes lehet az agglomeráció dél-budai részén - Biatorbágyon, Budaörsön, Érden, Százhalombattán és Törökbálinton - is körülnézni, mivel ezeken a településeken szinte kivétel nélkül csökkentek vagy stagnáltak a telekárak” - elemezte a lehetőségeket Balogh László.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint a telkek piacának élénkülése arra utal, hogy a következő időszakban egyre több családi ház építése indulhat meg országszerte. Ezzel párhuzamosan azonban az építésű társasházi lakások piacán is bővülés jöhet, de az számokban ez várhatóan csak jövőre fog jelentkezni, addigra készülnek majd el az építés alatt lévő vagy tervezett lakóingatlanok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG