6p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az egész országban érezhető, hogy visszatért a családok bizalma, és egyre többen vágnak ingatlanvásárlásba. A javuló várakozások az agglomerációs piacot is elérték, a bővülő kereslet mindenhol érezni lehet.

A 2008-ban érezhetővé vált gazdasági válság a fővárosi agglomeráció piacát komolyan érintette. Amíg országos szinten 2008-ról 2013-ra 42 százalékkal csökkent a forgalom, addig az agglomerációban 52 százalékos volt a visszaesés.

Az agglomeráció nem mutat homogén képet, bár minden szektor az országos átlagnál nagyobb visszaesést mutatott, a nyugati és északnyugati agglomeráció településein ennél kisebb mértékben csökkent az adásvételek száma - derült ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Jobban megsínylette

Az egyes szektorok közötti eltérések hátterében többek között az áll, hogy azok vevőkörét is eltérő módon érintette a válság. Az agglomeráció nagyobb kitettségét az is mutatja, hogy a lakásállományra vetített éves forgalom jobban esett vissza, mint az országos átlag.

Agglomerációs szektorok

forgalom csökkenése 2013/2008

eladások / lakásállomány 2013

eladások / lakásállomány 2008

Kelet

47,32%

1,80%

3,82%

Dél

59,52%

1,78%

4,96%

Délkelet

59,36%

1,39%

3,64%

Északkelet

48,11%

2,25%

4,77%

Északnyugat

46,98%

1,49%

3,12%

Nyugat

44,03%

1,65%

3,20%

Teljes agglomeráció

52,47%

1,75%

4,07%

Magyarország

42,43%

2,02%

3,58%

Lakáspiaci mutatók az egyes agglomerációs szektorokban. Forrás: KSH, Otthon Centrum

Tavaly a keleti-, déli-, valamint az északkeleti szektorok piaca volt a legélénkebb. Az agglomerációs piacnak tehát van honnan felkapaszkodnia.

Több a vevő és az eladó

A várva várt fellendülés várhatóan idén következik be, az Otthon Centrum tapasztalata szerint szinte kivétel nélkül minden szektorban nőtt az érdeklődők, ingatlant keresők száma, ami az adásvételek számának emelkedésében is megmutatkozik.

A forgalombővülés az idei év első félévében meghaladja a 10 százalékot, a tavalyi első hat hónaphoz képest, és bár nem olyan számottevő, mint a fővárosban, a nagyszámú érdeklődő bizakodásra ad okot és a jövőbeli fellendülésre utalhat.

„Az agglomerációs piac ismét erőre kapott, az északnyugati szektorban például korábban kevésbé keresett településeken is komoly keresletet tapasztalunk, a fővárosból is egyre többen érdeklődnek zöldövezeti ingatlanok iránt” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Ennyit engedtek az árból

A kereslet élénkülését a vevői alkupozíciók romlása is jelzi. Pest megyében 2014 első félévében a teljes árengedmény átlagos mértéke – amit az eladóknak a sikeres értékesítés érdekében adniuk kellett – 1,5 százalékponttal kisebb, mint 2013 első felében.

2014 első hat hónapjában átlagosan 16 százalék volt a teljes árengedmény mértéke, amiből 10 százalék volt a vevő által elért tényleges áralku, a maradék 6 százalék pedig még a hirdetési időszakban tett kínálati árcsökkentés.

Nem gond a távolság?

Az ingázás jelentette problémák, hátrányok, most valamennyire háttérbe szorultak, hiszen ismét megjelentek a fiatal családok, kisgyermekekkel, akik a városi nyüzsgést szeretnék a jobb levegőt kínáló, természethez közelibb agglomerációs életre cserélni.

Az ingázás okozta nehézségekre remélhetőleg a folyamatban lévő Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztése hozhat enyhülést, ha elkészül. A tervek szerint ez a nyugati szektorból, a 10-es úton beutazó ingázóknak jelenthet majd a következő évtől könnyebbséget.

Mit keresnek?

Szentendrén és környékén a fiatal, kisgyermekes családok 20-30 millió forint körül keresnek családi házakat, a tehetősebbek, akár 40 millió forintig is elmennek. Van kereslet az alsóbb kategóriában is, a 10-15 milliós házak is keresettek, ezek viszont általában komolyabb felújítást igényelnek.

A fellendülés Érden is érezhető, szinte minden ingatlantípus iránt komoly kereslet mutatkozik. Több befektető van a piacon, ők 50-60 négyzetméteres lakásokat keresnek kiadási céllal, de itt is jellemző, hogy olcsó, 8-12 milliós házakat vásárolnak meg beruházók, hogy felújítás után azonnal túladjanak rajtuk.

Érden van kereslet az újépítésű lakásokra is, de van arra példa, hogy telkeket kínálnak a vevő kívánsága alapján megépített új családi házzal. A szomszédos Budaörsön is keresettek a kiadható ingatlanok, sok esetben panellakásokat vásárolnak a befektetők kiadási céllal. A településen a 20-30 millió forintos családi házak keresettek, amelyek inkább a középkategóriát képviselik.

Solymáron sokan keresnek 30 millió forintért kínált házakat, a kínálat viszont meglehetősen szűkös, illetve nem mindig találkozik a vevők igényeivel, ezért többen keresnek építési telket is párhuzamosan, 10 millió forint környéki áron. A keresletbővülés Solymáron és a környező településeken is érezhető, a nyári hónapok a szokásosnál élénkebbek voltak.

A környék nagy vonzereje, hogy a II. kerülethez képest jóval olcsóbban lehet hasonló adottságú zöldterületi ingatlanokhoz jutni. Vác, Göd és Dunakeszi térségében szintén van kereslet a felújítandó házakra, amelyeket 6-12 millió között kínálnak, de szinte biztos, hogy költeni kell még rájuk.

Befektetők körében sem ritka, hogy olcsóbb ingatlanokat vásárolnak meg, majd értéknövelő felújítás után drágábban próbálják meg eladni őket. Vácon és Dunakeszin a kisebb garzonok is keresettek, 6-8 millió forint értékben.

A nagyobb agglomerációs városokban a kiadási célú vásárlások is megszaporodtok, többen próbálják így a bankbetétből felszabadított pénzüket jobb kondíciók mellett fialtatni. Dunaharasztiban a 10-15 milliós házak a legnépszerűbbek, legyenek ikerházak, sorházak, vagy családi házak. A keresők néha 20 millió forintig is elmennek az új otthonra szánt összeg tekintetében. A fellendülés itt is érezhető, a nyári hónapok is nagyon aktívnak bizonyultak. A bérleti piacon alacsony a kínálat, nem ritka, hogy a tulajdonos 2 hét alatt ki tudja adni a piacra dobott ingatlanát.

Gödöllőn 6-12 millió forint között keresnek lakásokat, melyeket gyakran kiadási céllal vásárolnak meg. Az önálló házak esetében a kereslet 12 és 20 millió között oszlik meg, bár a 12 milliós házak már komolyabb felújítást igényelnek.

Sokan most valósítják meg korábban elhalasztott vásárlásaikat, az alacsony árakat és jó hitelkondíciókat kihasználva egyre több első lakást vásárló lép a piacra. Gyömrőt a folyamatos fejlesztések teszik egyre kívánatosabbá, az idei évben ezen a településen is érezhetően több a lakást kereső, akiket az olcsó hitelek is segítenek.

Van kereslet az újépítésű lakásokra is, 10-12 millió forint értékben keresnek legtöbben ilyen lakásokat. A vevők Pécelen is a 15 millió forintért kínált házakat keresik leginkább, de nem ritka, hogy 20 milliót is szánnak egy családi házra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG