3p

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár.

Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot, az Otthon Centrum (OC) kimutatásai szerint az ügyfelek mindössze 2,5 százaléka külföldi. Közülük sokan életvitelszerűen Magyarországon élnek, a lakcímük alapján nem itt élő ügyfelek aránya viszont mindössze 1,6 százalék volt az előző félévben – összegezte az OC állampolgárság szerinti értékesítési adatait Soóki-Tóth Gábor.

Az elemzési vezető elmondta, a külföldiek által vásárolt ingatlanok átlagos értéke 48,8 millió forint, ami alig százezer forinttal magasabb összeg a magyarok által vásárolt ingatlanok átlagáránál. Ugyanakkor a külföldiek között jelentős különbségek adódtak a vásárlásra fordított összegek nagyságában, amíg a németek átlagosan 31,2 millió forintot költöttek ingatlanszerzésre, addig a kínaiak 69,7 millió forintért vásároltak.

Kik közül kerülnek ki a vevők?
Kik közül kerülnek ki a vevők?
Fotó: Depositphotos

Hová mennek a kínaiak? És a németek?

Az árakat jelentősen meghatározza az ingatlan elhelyezkedése, ebben is jelentős különbségek rajzolódtak ki: a kínaiakat kizárólag Budapest belvárosa érdekli, míg a németek egyetlen lakást sem vettek a fővárosban, de Pest vármegyében is csupán egyetlen tranzakciót bonyolítottak le. Körükben a Somogy és Zala vármegyék határ közeli települései – a somogyi Bolhó, Bélavár, Babócsa, vagy zalai Zalaszentbalázs, Hévíz, Zalakomár – a legkedveltebbek.

A külföldi ingatlanvásárlások kilencven százaléka a határ menti térségekhez és a fővároshoz, valamint közvetlen környezetéhez köthető. Ezen kívül csak eseti vásárlások történtek. A legtöbben a VIII. kerületet választották, a nyugat európai és az amerikai vevők mellett az ukránok voltak a legaktívabbak, ám ebben a városrészben csupán egyetlen kínai vett ingatlant.

A vásárlást döntően készpénzből finanszírozzák a külföldiek (92,5 százalékuk), hitelt, elvétve vesznek igénybe. A magyar vásárlók szokásai ettől jelentősen eltérnek: jóval kevesebben fizetnek készpénzzel (66 százalék), és hitelt (23 százalék), valamint állami támogatást (11 százalék) is igénybe vesznek.

A külföldiek leginkább a használt téglalakást preferálják (47,4 százalék), de a vidéken vásárlók körében már a használt ház a favorit (44,7 százalék). A panel és az új építésű lakás számukra nem opció, ebben a két szegmensben arányuk elhanyagolható, miközben a magyarok körében a panel (16,7 százalék) és az új építésű lakás is népszerű (14,2 százalék).

Ugyancsak jelentős különbség mutatkozik a nemi arányokban: amíg a magyar vásárlók esetében nagyjából ugyanannyi férfi és nő vásárol ingatlant, addig a külföldiek körében ez erősen eltolódik a férfiak felé (60,5 százalék). A korfa szerint a hazánkban vásároló külföldiek legnagyobb számban a 30-40, valamint a 60 évnél idősebb generációból kerülnek ki (26,7 százalék), e két korcsoport realizálja a vásárlások több mint felét. Minden ötödik külföldi 40-50 év közötti, az ötvenes éveikben járók, valamint a 18-29 év közöttiek aránya a legalacsonyabb (13,3 százalék). A magyar állampolgárok korfája ettől eltér: honfitársaink piaci jelenléte a harmincas, negyvenes korosztályban a legmagasabb, míg a legfiatalabbak és a nyugdíjasok körében a legalacsonyabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG