1p
Az első 3 havi használt lakás ár-rali nem tartott ki a második negyedévben, de még így is ötödével több adásvétel történt, mint a tavalyi első félévben. Budapesten a 11 milliós tégla- és 8-9 milliós panellakásokat keresik, vidéken attól függ az átlagár, hogy keletre vagy nyugatra indulunk el.

Az Otthon Centrum Lakáspiaci Tanácsadó használt lakáspiaci körképéből kiderül, hogy az árcsökkenés lassul és éves szinten már stagnálás várható. Az értékesítési idő a tavalyi első félévhez viszonyítva már nem nőtt tovább 2012 első hat hónapjában. A fővárosban a legkeresettebb használt téglalakás továbbra is a 11 millió forint körül van.

Az év komoly keresletbővüléssel indult a lakóingatlan piacon, a végtörlesztés sok vevőt vonzott, és a végtörlesztési lehetőség januári lezárulása ellenére kitartott februárban és márciusban is. „ A második negyedéves aktivitást látva ez a keresletbővülés nem tűnik megalapozottnak, most már jól látszik, hogy inkább előrehozott vásárlásokról van szó” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.  „Az első félévben tapasztalatunk szerint még így is ötödével több adásvétel bonyolódott a piacon, mint tavaly, de a kereslet csökkenő tendenciát mutat, tehát az egész éves teljesítmény valószínűleg a tavalyi évet fogja idézni, nem számolunk a tranzakciószámok komoly bővülésével idén.”

Átlagos, egy négyzetméterre eső eladási árak ingatlantípusonként és területenként 2012 második negyedéve (ezer forint)

2012 II. negyedév

használt téglalakás

használt panellakás

használt tégla ház

Budapest

274

176

212

Kelet

183

123

120

Nyugat

174

138

131

Pest megye

217

180

175

Forrás: Otthon Centrum

Az idei első féléves árak csökkentek a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, ebben szerepet játszott a végtörlesztés árcsökkentő hatása is. Az idei első két negyedév közötti árváltozásokat vizsgálva azonban már csak 1-2 százalékos csökkenés, illetve helyenként stagnálás látható. A panellakások esetében például mind Budapesten, mind a vidéki területeken változatlanok az árak az idei első félévben. A használt téglalakások ára minimálisan csökkent a fővárosban a második negyedévben, de vidéken már stagnálás, helyenként minimális növekedés látható.

Mik a menő használt lakások?

A téglalakások közül Budapesten a 11 milliós 40-50 négyzetméteres lakások, a keleti megyékben a 6 milliós 50 négyzetméteres, valamint a 9 milliós 50-60 négyzetméteres, a nyugati országrészben pedig a 8 milliós 50 négyzetméteres és a 13 milliós 60 négyzetméteres lakások vonzották a legtöbb érdeklődőt.

A panellakások piacán a fővárosban a 8 és 9 millió közötti 50 négyzetméteres lakások voltak a legkeresettebbek a második negyedévben. Az ország keleti felében a 6-7 milliós 50-60 négyzetméteres, míg a nyugati felében a 7-8 milliós 50 négyzetméteres panellakások keltették fel a legtöbb lakáskereső érdeklődését.

A téglaépítésű lakásoknál oszlik meg leginkább a kereslet. Budapesten a 2 milliós házrésztől kezdve az 50 milliónál drágább családi házakra is mutatkozik kereslet. Pest megyében szintén ilyen széles tartományban szóródnak az árak, az Otthon Centrum  5 millióstól az 50 milliót meghaladó vételárú házakra regisztrált keresőket. Keleten 3 és 30 millió között, nyugaton pedig 2 milliótól 50 millióig kerestek téglaépítésű házakat a potenciális vevők.

Összességében elmondható, hogy mind a téglaépítésű, mind a panelek terén az árak szinte változatlanok maradtak, talán vidéken emelkedtek kissé a téglalakásárak. Az árak csökkenése idén vélhetően megáll. Áremelkedés pedig csak akkor lehetséges, ha javulnak a finanszírozási feltételek, illetve a javuló gazdasági folyamatok révén beindul a keresletbővülés.

A kiadó lakásokkal már lehet keresni

Az Otthon Centrum összesítése szerint a használt téglalakások bérleti díja már nőtt az idei év első félévében a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A kiadó panellakásoknál  stagnálást, míg a családi házaknál viszont csökkenés volt ugyanebben a periódusban.

2012 második negyedéves átlagos bérleti díjait, illetve ingatlanárait figyelembe véve a bérbeadási céllal vásárolt ingatlanok esetében egy 10 éves befektetési időszakon 8 és 10 százalék közötti hozamot lehet elérni. A hozam mértéke ingatlantípusonként és elhelyezkedéstől függően változik.

Keresett albérletek

Az első félévben 20 százalékkal kevesebb lakás épült, mint tavaly ugyanekkor. Ez az építőiparnak mintegy 20 százalékos kiesés, az építőanyag-iparban pedig ennek több mint háromszorosa a veszteség. Részletek>>

A fôvárosban, mind a téglaépítésû, mind a panellakások esetén a legtöbb érdeklôdést a 60.000 Ft körüli bérleti díjon kínált albérletek generálták. Különbség az alapterületekben mutatkozik, mivel míg ezen a bérleti díjon a téglaépítésû lakások esetén a lakások mérete 30 négyzetmétertől 70 négyzetméterig terjed, a keresett panellakások jellemzően 50 és 60 négyzetméter körüliek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Látványos repülőrajtot vett a budapesti panelek árszintje
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:01
Elszálltak a panellakások árai: Újbudán már 1,27 millió forint az átlagos négyzetméterár. Sok kerületben már csak legyintenek a 75-80 milliós panellakás-hirdetésekre a vásárlók, de Pesterzsébeten ez újdonságnak számít: az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedtek az árak.
Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG