5p
A szeptemberi forgalom augusztushoz hasonlóan 11 ezer körüli szintet mutatott. Egy éve ugyanekkor, a piaci felemelkedés hatására már valamivel 10 ezer fölötti számban keltek el az ingatlanok a Duna House akkori becslése szerint, így a két hónap között 9 százalékos emelkedés mutatható ki.

Szeptember első̋ fele még gyengébb, de a második már erősebb forgalmat mutatott. A becslés szerint idén összesen 102 723 ingatlan adás-vétel történt, ami már önmagában meghaladja a 2009-2013 közötti évek bármelyikét.

Tavaly az első̋ 9 hónapban a KSH adatai alapján 87 243 tranzakció zajlott. Valamelyest csökkent a kereslet az előző̋ hónaphoz képest. A szeptemberi 90 százalékpontos adat ugyan az idei leggyengébbnek mondható, még így is az elmúlt évek átlaga fölötti érték - közölte a Duna House.

DH Tranzakciószám Becslése. Forrás: Duna House

Válság előtti szinten az árak

Egyik regionális és típusbéli árindex sem esett az elmúlt negyedévben a korábbihoz viszonyítva, sőt több mutatónál inkább a korábban elkezdődött meredek emelkedés volt tapasztalható. Ennek köszönhetően az Országos Lakásárindex 7 év után újra átlépte a 2008. I. negyedéves bázisértéket. Fontos azonban tudni, hogy ez nominális értéken igaz, a fogyasztói árindexszel deflált áradat 80 százalékponton áll, vagyis reál értelemben 20 százalékkal a válság előtti szint alatt vannak a lakásárak. Egy éve töretlen ütemben emelkedik az Országos Panel Index. Újabb 6 százalékpontos emelkedéssel 105 pontra ugrott nominális értéken, vagyis ezzel meghaladta a 2008. I. negyedévi bázist. Az Országos Tégla Index ugyancsak 6 pontos emelkedéssel a 97-es szintre emelkedett - hívja fel a figyelmet a Duna House elemzése.

Mennyi most egy panel?

Látványos a Kelet-Magyarországi Panel Index emelkedése a vidéki árindexek között. 2014. II. negyedévében még 81 ponton állt, majd ezt követően stabil növekedéssel most 107-re érkezett. Ugyanitt a tégla index szintén nagyot ugrott, de trendszerű̋séget itt még nem látni. A nyugat-magyarországi indexek nem mozdultak, a Tégla Index itt maradt 90 ponton, a Panel Index pedig csak egyetlen pontot emelkedett 83-ról 84-re. A Budapesti Panel Index produkálja a legmeredekebb emelkedést.

Panellakás adatok

A 2013. utolsó negyedévében produkált 77 százalékpontos történelmi mélypontjáról határozott emelkedésnek indult és mostanra elérte a 128 százalékpontos értéket nominális értelemben. Ezzel az egyedüli olyan index, amely reáláron is elérte, sőt 1 ponttal meg is haladta a 2008 év eleji bázist. A fővárosi Tégla Index is erősödött, bár kisebb mértékben. Jelenleg 115 ponton áll nominális és 91 ponton reáláron.

Téglalakás adatok

A Duna House által közvetített ingatlanok eladási paraméterei alapján, idén a III. negyedévben Közép-Magyarországon vették átlagosan a legmagasabb négyzetméteráron a panellakásokat. Ebben a régióban 216 ezer forintot adtak ki m2-enként, de nem sokkal maradt el a Nyugat-Dunántúl sem, ahol 172 ezret adtak. A legkevesebbet Észak-Magyarországon fizettek, átlag 120 ezer forintot.

A téglaépítésű̋ lakásokat ugyancsak a közép-magyarországi régióban vásárolták a legmagasabb átlagáron, 302 ezer forintért. Ezt az adatot elsősorban a főváros belső̋ kerületeinek áradatai húzták fel. A nyugati országrészen lett szintén a vidéki árak között a legmagasabb átlag, a Nyugat-Dunántúlon 232 ezer, Dél-Dunántúlon pedig 222 ezer forintot adtak a vevők négyzetméterenként. Akárcsak a panelek esetében, a téglaépítésű̋ lakásokért is Észak-Magyarországon kellett a legkisebb összeget kiadni, itt ez a típus átlaga 116 ezer Ft/m2 volt.

Sopronban kelendő az új

Néhány soproni fejlesztésnek köszönhetően Nyugat-Dunántúlon vásároltak a legnagyobb arányban, a Duna House által közvetített ingatlanok 11 százalékában újépítésű̋ ingatlant. Az ország többi részén ez a típus az adott régió piacának csak 2-5 százalékát tette ki. Felújítandó, vagy gyengébb („lakható” besorolású) lakást a Közép-Dunántúlon vettek legnagyobb arányban (40%). Az országban tehát továbbra is inkább a jó vagy kiváló ingatlanokat vásárolták.

Az észak-magyarországi régiót nemcsak a legalacsonyabb átlag négyzetméterárak jellemezték a III. negyedévben, hanem a legmagasabb alkuk is. Itt a panelekre 6 százalék, a tégla lakásokra 7 százalék, a családi házakra pedig 8 százalékos átlagos vevői alku volt jellemző̋. Országos szinten alacsonynak volt mondható az árlevitel mértéke, vagyis az különbség, amennyivel az eredetileg elképzelt árat kellett módosítani, hogy a vevők érdeklődését felkeltse az ingatlan. A panel és téglaépítésű̋ lakásoknál ez az adat csupán 0-2 százalék között volt, a családi házaknál pedig 3-5 százalék.

Mi a helyzet Budapesten?

A Duna House által közvetített ingatlanok 2014 III.- és az idei III. negyedévi adatok összehasonlítása jól mutatja az árak elmozdulását a fővárosban. Budán a 300 ezer Ft/m2 alatti ársávok csökkentek és az e fölöttiek nőttek, legnagyobb mértékben épp a 400 ezer Ft/m2 felettiek esetében. Egy éve még ez a sáv a tranzakciók 14 százalékát tették ki, idén pedig már a 38 százalékát. Pesten ugyanez a jelenség figyelhető̋ meg a 250 e Ft/m2 sáv fölött. Itt a legdrágább, 400 ezer fölöttiek sávja is nagyot ugrott 5 százalékról 18 százalékra.

Vidéken (Közép-Magyarország nélkül) hasonló a helyzet. Bár a legtöbben továbbra is a 100-150 ezer Ft/m2 árkategóriát vették, ennek aránya 42 százalékról 32 százalékra esett és inkább az e fölöttiek erősödtek. Pest megyében a 150-200 és a 100-150 ezer Ft/m2 sávok voltak a legerősebbek, de mindkettő̋ veszített arányából a megyében egy év alatt és itt is a 200 e Ft/m2 feletti kategóriák erősödtek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG