4p
Az ingatlanpiac egészét illetően még sosem voltak ennyire derűlátók a piaci szereplők - ez derült ki a GKI júliusi felméréséből. Közel 120 ezer háztartás készül lakást venni vagy építeni, az árak tovább emelkednek.

A fővárosi és országos lakáspiaci indexei (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) a legutóbbi felmérés során egyaránt 11-11 ponttal nőttek. Mindkét index historikus csúcsra ért, azaz a felmérés történetében még sosem lehetett ilyen magas indexértékekkel találkozni. Ez azt jelenti, hogy a lakáspiaci szereplők immár derűlátóbbak, mint a válság előtt voltak - írja összefoglalójában a GKI.

Az ingatlanos cégek mindenhol optimistábbak

A válaszadó ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó kilátások mindhárom vizsgált körzetben (azaz Közép-, Kelet- és Nyugat-Magyarországon is) kisebb-nagyobb mértékben javultak.

Robbanás a lakásvásárlási és -építési kedvben

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel ezelőttihez képest nagyon jelentősen élénkültek. Áprilishoz képest a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) 25, míg a valószínű szándékú körben 43 százalékpontos növekedés következett be. Ennyire derűlátó a lakosság utoljára 2008 elején volt, azaz a lakossági kilátások 10 éves csúcsra emelkedtek.

A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű körben 24, a biztos szándékú körben 33 százalékpontos bővülés valósult meg. Mindez éves alapon rendre 71 és 56 százalékpontos emelkedést jelent.

Tovább drágulnak a lakások

A használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten összességében kissé emelkedett az egy negyedévvel ezelőttihez képest (3,3-ről 4,5%-re). A vidéki régiókban nem változtak a várakozások, keleten 3, nyugaton 4-5%-os emelkedés várható.

Az új építésű lakások esetében a következő egy évben 3-6%-os áremelkedésre lehet számítani.

A lakásárak következő 12 hónapban várható változása, 2018. július (százalékban a jelenlegi árakhoz képest)

Nem panel társasházi lakások

Budai zöldövezet

7 (3)

Egyéb Buda

4 (5)

Pesti belváros

6 (5)

Pesti zöldövezet

4,5 (3)

Egyéb Pest

4 (2)

Panellakások - Észak-Pest

3 (2)

Panellakások – Dél-Pest

4,5 (2)

Panellakások – Buda

3 (3)

Családi házak – Pest

4 (3)

Családi házak – Buda

4 (5)

Budapest összesen

4,5 (3,3)

Zárójelben az előző – 2018. áprilisi - felmérés adatai. Forrás: GKI felmérések

Az építési telkeknél vége a szárnyalásnak?

Az országos telekpiaci index negyedéves alapon 10, a budapesti 20 ponttal csökkent. Az indexek az előbbi esetben 2, az utóbbi esetben 4 éves mélypontra estek vissza. Az építési telkek ára várhatóan 3-6%-kal nőhet a következő egy évben. A GKI kommentárja szerint a kilátásokat az új lakások kedvezményes áfa-kulcsának kifutása törte le.a

2016 óta az új lakásokat kedvezményes, 5 százalékos áfa terheli. Az intézkedés azonban ideiglenes, 2020. január 1-jén visszaáll a "normál", 27 százalékos áfakulcs - a kormány többször is leszögezte, hogy nem tervezik a kedvezményes áfakulcs meghosszabbítását. Az ingatlanfejlesztők átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher-növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolják - ha ebből semmi sem valósul meg, az összedöntheti az ingatlanpiaci fellendülést. Itt írtunk erről bővebben >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG