4p
Az idei második legalacsonyabb forgalmát mutatta az ingatlanpiac júliusban, ennél csak januárban cserélt kevesebb ingatlan gazdát, de az szezonálisan indokolt volt. Bár a válság utáni évek júliusait ez az érték is felülmúlja, az egy évvel ezelőtti 12 355 tranzakciónak ez csak a 79 százaléka. Az idei adás-vételek darabszáma összesen 79 229 eddig, ami nagyjából a tavalyi azonos időszaknak felel meg.

Két éve az első hét hónapban a forgalom nem érte el az 55 ezret sem, 2013-ban pedig alig haladta meg a 48 ezret – írja elemzésében a Duna House.

Az éves mélypontjáról, 71 százalékpontról pattant fel a Keresleti Index 77-re, ami még így is az elmúlt két év átlaga alatti érték. Mindesetre megtört a január óta tartó csökkenő trend, de hogy megfordul-e az majd csak a következő időszakban dől el.

Még mindig sikersztori a panel

Júliusban a paneleket az ország keleti oldalán 163 ezer Ft/m2 áron vették, nyugaton pedig 170 ezerért. Ugyanezért a fővárosban Pesten 275-, Budán 327 ezer Ft-ot adtak. A téglaépítésűért Kelet-Magyarországon 208 ezret fizettek a vevők, nyugaton 245-öt. Ezt a típust Pesten 339-ért vették, Budán 528-ért. A Belváros átlaga júliusban 552 ezer Forint volt. Budapesten 6 százalékot alkudtak a vevők a családi házakból, ugyanerre Pest Megyében 7 százalék, az ország többi részén 8 százalék volt az átlag. A panellakásokból mindössze 3 százalékot tudtak alkudni a vevők a fővárosban, ugyanerre vidéken 4-et. A téglaépítésű lakások esetében országszerte 4 százalék volt az elú mértéke.

Még mindig nem jelentős az újépítésű ingatlanok részaránya a piacon, kivéve Kelet-Magyarországot, ahol néhány debreceni projektnek köszönhetően 16 százalékos arányt ért el ez a kategória a forgalomból. Budapesten ugyanez mindössze 2 százalék egyelőre. Így továbbra is a kiváló és jó minőségű ingatlanok teszik ki a piac legnagyobb részét.

A népszerűségi versenyben fordulat következett be, a mérés óta (62 hónap) először vezet egy budai kerület, mégpedig a XI. A fővárosban ingatlant venni szándékozók közel 18 százaléka több másik mellett ezt a lokációt is megjelölte lehetséges célpontjának. Csak néhány tizeddel maradt le a két korábbi favorit XIII. és XIV. kerület, majd nem sokkal követi őket a VI. és VII. Szembetűnő még a sereghajtó déli kerületek erősödése is.

Budapesten a vevők harmada továbbra is befektetési céllal vásárol. Az általuk megvásárolt lakások átlagosan 62 négyzetméteresek, melyre 26,6 millió Forintot költöttek. Minden negyedik vásárló első lakását vette júliusban. Ők kisebb, 41 m2 körüli lakásokat kerestek 19,4 millió Ft körül. Vidéken a vevők 24-24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés-, illetve elsőlakás vásárlás áll a tranzakció mögött. Míg az első csoport 110 m2-es, átlag 19,2 milliós ingatlant vett, addig a második 74 m2-est keresett 11 millió körül. Ugyanitt a vevők 22 százaléka mondta, hogy befektetési céllal vett. Ők átlagosan 11,6 milliót költöttek ingatlanra.

A fővárosban az eladások 43 százaléka mögött nagyobb lakásba költözés szándéka áll. Ők 54 m2-es lakásaikat értékesítették 19,5 millió körüli áron. Minden ötödik viszont éppen kissebbe menne, így 105 m2-es lakásaiktól szabadultak meg 33,4 millió körüli összegért. Nagyjából ugyanekkora hányad örökölt ingatlanjától vált meg 23,4 milliós értéken. Vidéken az eladók közel harmada szintén örökölt ingatlant értékesített 9,3 milliós átlagáron. Nem sokkal kisebb a nagyobba vágyók tábora, akik 62 m2-es lakásaiktól váltak meg 12 millió Forint körül. Az eladók negyede nyilatkozott úgy, hogy kisebbe szeretne menni, ezért adták el 100 m2-es ingatlanjaikat.

Júliusban vidéken - az egy évvel ezelőtti, azonos időszakkal összehasonlítva - nőtt a 80 m2 fölötti ingatlanok piaci aránya. Az egészen nagy, 160 m2 fölötti tranzakciók például 1-ről 5 százalék-ra. Az áremelkedés it tetten érhető a két hónap összevetésében: csökkent a 200 ezer Ft/m2 alattiak aránya és nőtt ez efölöttieké.

Nem keresik a nagy lakásokat

A keresett méretben nincs nagy különbség, a vevők kb. 40 százaléka továbbra is 40-60 m2 közötti ingatlant vásárol szívesen. Budán minden ötödik eladott lakás 80-100 vagy a kicsi 20-40m2 közötti volt, de itt is a 40-60 m2 a favorit 29 százalékos piaci aránnyal.

Az árak emelkedése jól látszik csupán abból az adatból, hogy 350 ezer Ft/m2 ár fölött egy éve az adásvételek 48 százaléka zajlott, idén ugyanennyit a vevők 76 százaléka fizetett. A pesti oldalon ugyanez a sáv 25-ről 42-re ugrott, ami szintén jelentős. Pesten szintén a 40-60 m2 közötti méret a sláger, ezt vásárolja a vevők közel 40 százaléka.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG