3p
Miközben Pesten egyre kevesebben vásárolnak befektetési szándékkal ingatlant, addig Budán februárban rekord szintre emelkedett ez az arány a Duna House adatai szerint. Az ingatlani iroda arra számít közleményében, hogy a március egy vízválasztó hónap lesz, a hónap felénél járva egyelőre csökkenés mutatkozik a befektetői piacon.

Januárig hasonló tendencia volt megfigyelhető az egész országban a befektetések arányának változásában. Az alacsonyabb vidéki értékeket (38-42 százalék) ellensúlyozta a Budapesti magasabb arány (40-48 százalék), de a változások mértéke és iránya megegyezett. Így például a decemberi visszaesés és a januári növekedés is egész országot jellemezte.

Ezután azonban a budapesti értékek csökkenésnek indultak, mellyel ellentétben vidéken stagnált, majd újra emelkedett a befektetési arány.

Márciusban, a jelenlegi tendencia szerint, vidéken akár jelentős növekedés is bekövetkezhet, míg Budapesten tovább csökkenhet a befektetők részesedése a piacon. A Duna House elemzése szerint nem annyira a befektetők száma csökkent, hanem inkább a saját célra vásárlóké nőtt.

Eltűnnek a befektetők a belvárosból?

A főváros egyes részei között jelentős eltérések adódnak. Míg Budán februárban is emelkedett a befektetések aránya a teljes eladáshoz képest, addig a pesti kerületek nagy részében csökkenés látszik. Különösen igaz ez a belvárosra (V., VI. és VII. kerület), ahol februárra 9 százalékos csökkenés következett be, és egyelőre a március további csökkenést mutat. Márciusban már Budán is megkezdődhet a csökkenés, de természetesen ez még változhat a hátralevő két hét alatt.

Kiemelkedő a VI. kerületben tapasztalt 30 százalékos csökkenés, melyet az V. kerület növekvő, szinte 100 százalékos értékei ellensúlyoznak. A belvárosi kerületek közül a VII. kerület értékei is alacsonyabbak voltak februárban, de a VI. kerülettel ellentétben itt csupán néhány százalékos az elmaradás az előző hónapokhoz képest.

Azért aggódni még messze nem kell

A nagymértékű visszaesés ellenére is közel 70 százalékos a befektetési vásárlások aránya a VI. kerületben. Az egész országban a pesti belvárosban a legmagasabb az ilyen céllal ingatlant vásárlók aránya.

A XIII. kerületben a visszaesés mértéke hasonlít a VI. kerületi zuhanásra. Március első felében mért értékek azonban mindkét kerület esetében újabb növekedésre utalnak, a XIII. kerületben jelenleg 40 százalékos arány mérhető. A főváros pesti oldalán a VIII., IX. és a XIV. kerületekben nőtt a befektetések aránya 2017. első negyedévében.

Egyszerűen mindenkinek túl drága

Az is tény, hogy a belső, sokak által kedvelt területeken az árak már olyan magasan vannak jelenleg, hogy a befektetők számára kisebb haszon érhető csak el. Számukra a befektetések új helyszínévé a belvárost övező kerületek válhatnak, mint például a IX. vagy a XIV. kerület.

A Duna House azonban inkább a magáncélú vásárlások erősödését tapasztalja a piacon, ami arra enged következtetni, hogy a piaci várakozások szerint további drágulásra számítanak a vásárlók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG