Miközben az építőipar teljesítménye a nagy állami beruházások miatt összességében javul, a lakásépítés még mindig lejtmenetben van az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a használatba vett lakások száma 37,4, a kiadott építési engedélyek száma 31,7 százalékkal kevesebb volt az idei év első háromnegyed évében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az év első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5327 volt.
Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a lakáspiac továbbra sincs túl a mélypontján, annak ellenére, hogy az építőiparban "éledezik" a kereslet. Rámutatott: míg az építőiparban az állami beruházások nőnek, addig a lakáspiacon a lakossági beruházások erősen visszaszorultak. Ennek a háztartások erős eladósodottsága az oka az elemző szerint, ami rányomja a bélyegét az ingatlanpiacra is.
Kedvező jelnek nevezte ugyanakkor, hogy a kiadott építési engedélyek száma meghaladja az új lakások számát. A lakáspiac a háztartások miatt tovább esik, az árak csökkennek nominális szinten is, a lakáspiac konszolidációja még várat magára - összegezte Balatoni András.
Idén már nem várnak érdemi növekedést
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke a KSH adataira reagálva elmondta: mivel az év első kilenc hónapjában ötezernél is kevesebb lakást vettek használatba Magyarországon, ennek alapján úgy látszik, hogy még a tavalyi, mélypontnak tekintett évnél is kevesebb lakás készül el az idén.
A szakember szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az építőipar teljesítménye összességében javul ugyan, de az ágazaton belül nagy a szóródás. A szektort a nagy infrastrukturális beruházások, útépítések, vasútépítések "húzzák", a lakásépítés viszont mélyponton van, és ebben az évben nem is várható érdemi növekedés - közölte.
Fontos lenne a felújítás
Koji László kitért arra is: a lakásgazdálkodás területén sokkal nagyobb feladat lenne a lakásfelújítás. Magyarországon mintegy 4,3 millió lakás van, éves szinten körülbelül 400 ezret kellene felújítani ahhoz, hogy tízévente megújuljon a lakásállomány. Ezzel szemben jelentősebb felújítás mindössze 100-120 ezer lakásban történik - ismertette. A szakmai szervezet alelnöke szerint az építőipar utolsó jó éve, 2006 óta a lakásépítéssel és -felújítással foglalkozó vállalkozások piacuk 80 százalékát elvesztették.
A kormányzati programokat szakmailag jónak tartja az ÉVOSZ, de azokra nincs elég forrás, a lakosság és az ingatlanfejlesztő cégek pedig továbbra sem adnak elegendő megrendelést - fejtette ki Koji László.
Az ÉVOSZ az új lakások építésénél rövid távon nem vár lényeges változást, inkább abban bízik, hogy a felújítások, rekonstrukciók területén lesz elmozdulás - közölte a szervezet alelnöke.
Évi 43 ezer lakás lenne az ideális?
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében arra hívta fel a figyelmet: ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 6700 lakás épül Magyarországon, ami azt jelenti, hogy a hazai lakásállomány megújulási üteme 650 év. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni.
Az egyesület szerint a lakásépítésekre nem a lakásszám növelése, hanem a lakásállomány minőségi megújítása miatt van szükség, a felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak. Számításaik szerint a lakásállományon belül több mint 583 ezer olyan lakás van, amelynek falazata vályog vagy sár.
Az egyesület úgy látja, a 2014-2020-as uniós támogatási időszak jelenleg folyó tervezése során el kellene érni, hogy a következő hét évben lakásfelújításokra, lakásépítésekre is jusson forrás. Egyeztetni kellene egy épületenergetikai programról az Európai Beruházási Bankkal (EIB), emellett módosítani kellene a jelenlegi "szocpol" támogatáson az energiahatékony, legális lakásépítések érdekében, illetve lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó központi hivatalra is szükség lenne.
Szakemberek úgy vélik, hogy fontos lenne a felújítások számát növelni. Ahhoz ugyanis, hogy 10 évente megújuljanak a lakások, a mostani négyszeresét kellene rendbe tenni évente.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
14 perce
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
36 perce
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
körülbelül 1 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
körülbelül 1 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
2 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2 órája
-
Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
3 órája
Mfor.hu Top24
- A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Ennyiért adják az eurót csütörtök este – mit csinált a forint?
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
Ingatlan
Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan
Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan
Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan
Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan
Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan
Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan
Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan
Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan
Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51
-
Mennyiért adnak most egy eurót?
2026. november 5. 07:33
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén. 

